Lángba borult Bölön

•  Fotó: Bojte Ferenc

Fotó: Bojte Ferenc

A sűrű fekete füst és a lángok ellenére Bölönben mégsem volt ok az aggodalomra – a tűzoltók ugyanis nem csak, hogy a helyszínen tartózkodtak, hanem ők maguk gyújtották a tüzet. A Kovászna megyei tűzoltásért is felelős Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége, a megyei és a bölöni helyi önkormányzat támogatásával tűzoltóversenyt tartott.

Bús Ildikó

2010. június 07., 20:352010. június 07., 20:35

2010. június 07., 21:412010. június 07., 21:41

•  Fotó: Bojte Ferenc Galéria

Fotó: Bojte Ferenc

Június 6, vasárnap tökéletes időpontnak bizonyult a megyei tűzoltóverseny lebonyolítására – bár a tűzoltó-felszerelés szállítása még télen is komoly feladat. A faluban tartott parádés felvonulás után a verseny színhelyéül olyan környezetet választottak, ahol nem gyúlhat meg más, mint, amit a tűzoltók szeretnének - áll a megye és a sürgősségi felügyelőség közleményében.

•  Fotó: Bojte Ferenc Galéria

Fotó: Bojte Ferenc

A tűz helyszínén összesen 10 csapat jelent meg, oltásra készen, a rézfúvósok által feltüzelt hangulatban. A résztvevők csapatonként összesen 11 önkéntest számláltak, akik több látványos próbával kellett bizonyítsák rátermettségüket, hiszen a továbbjutók az ország többi megyéjének legjobbjaival szállnak majd ringbe az Ország Legjobb Önkéntes Tűzoltócsapata címért. Háromszéknek ebben a versenyszámban egyébként nagy hírneve van: a kőröspatakiak már többször megszerezték az országos első helyezést.

Galéria

A versenyszámok közt szerepelt a stafétázás, tűzoltó módra: itt nem csak a csapatmunka, hanem az oltási ügyesség is számított. Külön versenyszám volt a tűzoltó-felszerelés összeállítása, hiszen a tömlők kipakolása és összeszerelése az életveszélyes bevetések során is döntő fontossággal bír. Komoly kihívást jelentett az akadályverseny is, hiszen a tűzoltói munka során ez a képesség is életeket menthet.

Galéria

A szerencse és a gyakorlat ezúttal is a kőröspataki csapat mellé állt. „Mindenkit arra buzdítok, hogy vállaljon önként is feladatot, ne csak a kötelezőt tegyük, hanem merjünk időt és energiát fordítani mások megsegítésére” – tolmácsolta Tamás Sándor elnök szavait Sztakics István Kovászna Megye Tanácsa jogi osztályának igazgatója. A verseny résztvevőit a megyei önkormányzat, összesen több mint 4 000 lejjel jutalmazta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés