Hirdetés
Hirdetés

Lakásbetörésre specializálódtak, több helyről loptak, de Hargita megyében elkapták őket

•  Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit vett őrizetbe, majd helyezett előzetes letartóztatásba a rendőrség október végén. Azzal gyanúsítják őket, hogy Maros, Hargita, Beszterce, Bákó, Máramaros és Szeben megyei lakásokba törtek be, különböző javakat tulajdonítva el.

Simon Virág

2019. november 05., 13:222019. november 05., 13:22

A két Maros megyei férfit október végén először 24 órás őrizetbe vették, majd 30 napos előzetes letartoztatásba helyezték őket. Mint a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől, Emanulea Ruginătól megtudtuk, a szászrégeni és marosvásárhelyi rendőrök nyomoztak a két férfi után, akiket azzal gyanúsítottak, hogy több megyében is lakásokba törtek be, majd különböző értéktárgyakkal, pénzösszegekkel távoztak.

A 30 és 45 éves marosvásárhelyi férfi legalább hét lakásbetöréses esettel gyanúsítható,

ezeket Maros és Máramaros megyében követték el. A két gyanúsítottat Hargita megyében fogták el, miközben Bákó megyéből hazafelé tartottak egy személygépkocsival. A járműben több hamis kulcsot, továbbá ajtók felfeszítésére használható eszközt, valamint pénzt és ékszereket találtak.

•  Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság Galéria

Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a két férfi lakásán házkutatást tartottak: több értéktárgyat és nagyobb mennyiségű pénzt is találtak, amelyekről azt feltételezik, hogy a különböző megyékben elkövetett bűncselekményekből származnak.

Emellett találtak egy engedély nélkül tartott fegyvert is.

•  Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság Galéria

Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

A sajtószóvivő hozzátette, a vizsgálatok során kiderült, hogy a két férfi Hargita, Bákó, Szeben és Beszterce megyei lakásbetörésekért, lopásokért is felelős lehet. A gyanúsítottak ellen betörés, lopás és törvénytelen fegyverbirtoklás miatt folytatják a vizsgálatokat.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés