Kozma Mónika
Fotó: Haáz Vince
Távozott a Maros megyei tanácselnök kabinetfőnöki állásából Kozma Mónika, aki szeptember elsejéig Péter Ferenc mellett dolgozott. A hivatalos változat szerint Kozma azért mondott fel, hogy több időt szentelhessen a Pro Economica Alapítvány irányítására.
2018. szeptember 05., 15:272018. szeptember 05., 15:27
„Nem tűnök el, nem alakulok át… Nem változik a telefonszámom, továbbra is elérhető vagyok!” – ezzel a hétfőn posztolt Facebook-bejegyzéssel próbálta az oldala látogatóinak tudtára adni távozását a megyei önkormányzattól Kozma Mónika. Péter Ferenc leköszönő kabinetfőnökének két mondata sokak számára megfejthetetlen rébusznak bizonyult: a többség nem tudott arról, hogy
Értesüléseink szerint Péter Ferenc és Kozma Mónika között jó ideje megromlott a viszony, ezért a kabinetfőnök már hónapok óta fontolgatta távozását. Az önkormányzat elnöke és valamikori bizalmi embere végül abban állapodott meg, hogy szeptember elsejétől „szakítanak”, és ezt lehetőleg úgy teszik, hogy sem a maguk, sem az RMDSZ arculatának ne ártsanak.
– válaszolta lapunknak Kozma Mónika, akit a lemondás okáról kérdeztünk. Mint hozzátette, szeptember elejétől kizárólag a Pro Economica Alapítvány irányítására próbál összpontosítani, ugyanis 2018-ban sokkal nagyobb lélegzetű tervet készülnek megvalósítani, mint egy évvel korábban tették. Mint ismert, az RMDSZ politikusa eddig is a magyar kormány által létrehozott gazdaságfejlesztési szervezet elnökeként dolgozott.
Kérdésünkre, hogy a Péter Ferenccel való viszonyának megromlása csupán nagyvárosi pletykának tartja, Kozma nem kívánt válaszolni. „Péter Ferenc a megyei RMDSZ elnöke, én meg a szervezet ügyvezető alelnöke. Azért, mert a továbbiakban nem töltünk napi nyolc órát együtt, munkakapcsolatunk nem szűnik meg” – szögezte le.
A távozó kabinetvezető azt is hangsúlyozni kívánta, hogy ő a továbbiakban is komolyan veszi a marosvásárhelyi RMDSZ választmányi elnöki tisztségét is. Ha szükség lesz rá, a továbbikban is hajlandó közvetíteni a helyi és a megyei vezetők között, mint ahogy a vidéki polgármesterekkel a továbbiakban is szoros kapcsolatot óhajt ápolni. Amint beszámoltunk róla, amikor az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete Kozma Mónikát jelölte a megüresedett választmányi elnöki tisztségre, akkor afféle „egyensúlyozó” szerepkört szántak neki, abban bízva, hogy közelebb hozza egymáshoz a két elnököt, Péter Ferencet és Vass Leventét, a megyei illetve a városi szervezet vezetőit.
Megkeresésünkre
Péter Ferenc
Fotó: Sándor Csilla
Mint mondta, nem érte váratlanul a kabinetfőnök döntése, annál is inkább, mivel már jó ideje beszédtéma volt ez kettőjük közt. „Már hónapokkal ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy még több munka vár Kozma Mónikára a Pro Economica Alapítványnál. Eddig is a két feladatkörét próbálta egyeztetni és tisztességesen ellátni, de mindkettő annyira fontos és igényes, hogy teljes embert igényel” – fejtette ki a megyei tanács elnöke. Szerinte ilyen körülmények között egy idő után már lehetetlen mindkét helyen megfelelni, annál is inkább, mivel „egy kabinetfőnöknek egy órával korábban kell kelnie, mint az elnöknek, és egy órával később kell feküdnie”.
Péter Ferenc fontosnak tartotta kiemelni, hogy most is bizonyos kérdésekben egyeztet a távozó kabinetfőnökével, és úgy véli, Kozma Mónika számára is ugyanolyan fontos a megyei önkormányzat, mint számára a magyar kormány pénzéből megvalósuló gazdaságfejlesztő program. A tanácselnök egyelőre nem tudta elárulni, ki lesz Kozma utódja. Annyit mondott, hogy van kiből válogatnia, ugyanis több név felmerült, és
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
szóljon hozzá!