
Fotó: Marjai János/MTI
Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába – mondta Krasznahorkai László a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.
2025. október 10., 10:162025. október 10., 10:16
Az író elmondta: egyáltalán nem számított az elismerésre és hangsúlyozta, hogy nagyon büszkévé és boldoggá teszi az is, hogy anyanyelvét, a magyar nyelvet, „ezt a kis nyelvet” használhatja.
– mondta, hozzátéve: azt kívánja mindenkinek, hogy használják a fantáziájukat, és olvassanak, mert az olvasás gazdagít és erőt ad ahhoz, hogy túléljük a mostani nagyon nehéz időket – írja az MTI.
Arra a kérdésre, hogy mi jelenti számára a legnagyobb inspirációt, azt mondta: a keserűség.
– mutatott rá, hozzátéve, hogy ez inspiráció lehet a jövő írói számára is, hogy adjanak valamit a következő generációnak, ami segít valahogy túlélni ezt a nagyon sötét időszakot.
Krasznahorkai László az interjúban beszélt arról is, hogy jelenleg Magyarország mellett Triesztben és Bécsben, vagyis az egykori Osztrák-Magyar Monarchia városaiban él.

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
A Nobel-bizottság telefonhívása Frankfurtban érte, ahol egy beteg barátját látogatja meg. Arra a kérdésre, hogyan ünnepel, azt mondta, hogy talán elmegy barátokkal vacsorázni, portóit és pezsgőt isznak.
A svéd nemzeti rádiónak nyilatkozva felidézte, hogy eredetileg nem akart író lenni, csak egy könyvet akart írni. Később úgy érezte, hogy a Sátántangó nem lett teljesen tökéletes, így elkezdett írni egy újabb könyvet, hogy „kijavítsa”. De később abban is talált olyat, amivel nem volt elégedett, úgyhogy írt egy újabb könyvet.
– jegyezte meg az író.
Arra a kérdésre, hogy hogyan fogadta a Nobel-díj hírét, azt mondta: először csak ideges volt, aztán egyszerre nyugodt és ideges. Hozzátette, reméli, Magyarországon is mindenkit büszkévé és boldoggá tesz a Nobel-díja.
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
szóljon hozzá!