
Fotó: CCR.ro
Az alkotmánybíróság pénteken közzétette a bírák és ügyészek különnyugdíjáról szóló törvényt alkotmányellenesnek nyilvánító határozatának indoklását.
2025. november 07., 14:052025. november 07., 14:05
A testület október 20-án döntött úgy, hogy a törvény alkotmányba ütközik, és
Az alkotmánybíróság döntése nem volt egyöntetű. A törvény elutasítása mellett öt bíró szavazott: Cristian Deliorga, Gheorghe Stan, Bogdan Licu, Mihai Busuioc és Mihaela Ciochină. Az első négy alkotmánybírát a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta tisztségbe, Mihaela Ciochinát pedig Klaus Iohannis volt államelnök – írja az Agerpres hírügynökség.
Négy alkotmánybíró – Simina Tănăsescu, Iulia Scântei, Asztalos Csaba és Dragoș Dacian – különvéleményt fogalmazott meg; nem értettek egyet a törvény elutasításával a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CMS) véleményezésének hiánya miatt.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
szóljon hozzá!