
Nagy Mari alakításában látható a Gólem Színház produkciója
Fotó: Gólem Színház
Második eseményéhez érkezett a budapesti Gólem Színház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, az anyaországi és határon túli kisebbségi színházak együttműködését támogató Közös gyökereink elnevezésű előadó-művészeti projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.
2021. április 21., 19:082021. április 21., 19:08
2021. április 21., 19:212021. április 21., 19:21
A Lichtenwörthöt (Ausztria) megjárt Endrei Istvánné született Weisz Hedvig az ételeken keresztül meséli el az életét. A tavalyi könyvpiac egyik sikerkönyve, Czingel Szilvia Szakácskönyv a túlélésért című kiadványa adta az alapját a darabnak, amit további túlélők és rokonaik visszaemlékezéseiből az előadás rendezője, Borgula András és dramaturgja, Németh Virág írtak színpadra, és amely Nagy Mari alakításában mutatja be, hogy
Sebestyén Aba, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió vezetője a Székelyhonnak elmondta, Székely Csaba drámaírón és Pálffy Zsófi dramaturgon keresztül kereste meg a budapesti színház a Yorickot azzal a kezdeményezéssel, hogy indítsanak egy rövid-, illetve egy hosszú távú együttműködést.
– ismertette a közös kiindulópontot Sebestyén Aba, aki azt is elmondta, hogy az eredetileg élő találkozásnak tervezett színházi együttműködési projekt részét képezte volna a színházak kölcsönös vendégjátéka Marosvásárhelyen és Budapesten, és egy szintén élőben szervezett szakmai workshop a két műhely művészeinek részvételével, amelyben egy koprodukció kísérleti fázisát szerették volna beindítani.
A világjárvány azonban megváltoztatta a terveket és a teljes program online térbe szorult, így most
A sorozat első előadása márciusban a Yorick Stúdió Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája volt. Azt követi a Szakácskönyv a túlélésért áprilisban, majd Elise Wilk: Eltűntek, a Yorick Stúdió, valamint Vinnai András: Lefitymálva, a Gólem Színház produkciói.
A premier időpontja: április 30., péntek 20.30 (az előadás elérhető május 2, éjfélig). Az előadás után (körülbelül 22 órai kezdettel) online közönségtalálkozóra kerül sor. Családi jegy ára: 35 lej (2500 Ft). Jegyeket online, az előadás Facebook eseményén, illetve az alábbi telefonszámon lehet foglalni: +40728087123. Az esemény főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
szóljon hozzá!