
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt 24 órában 889 gépjárművezetői jogosítványt és 315 forgalmi engedélyt vontak be országszerte közlekedési rendőrök – tájékoztatott hétfőn a belügyminisztérium. A közlemény szerint a belügyi alkalmazottak 5310 akcióban vettek részt, ezek közül 3642 a közrend fenntartásához kapcsolódott.
2022. augusztus 15., 17:502022. augusztus 15., 17:50
Vasárnap 44 személyt tartóztattak le és 12 bűncselekmény összesen 14, korábban ismeretlen elkövetőjét sikerült azonosítani. A rendőrség 1037 bűncselekmény ügyében indított eljárást, 27 százalékuk esetében hivatalból – ismerteti a belügyre hivatkozva az Agerpres.
A belügyminisztérium közlése szerint a rendőrök és a csendőrök 277 bűnözőt értek tetten, illetve 18 körözött személyt állítottak elő. Emellett 9688 szabálysértést állapítottak meg és közel 4 millió lej értékben szabtak ki bírságot.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
szóljon hozzá!