
Kövér László lesz az idei EMI-tábor legrangosabb meghívottja. Archív
Előadást tart az EMI-táborban a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László – jelentette be az augusztus 7. és 11. között Gyergyószentmiklóson, a 4-es kempingnél sorra kerülő rendezvény főszervezője, Sorbán Örs. A tábor programja folyamatosan alakul, számos további rangos vendéget is megnevezett az EMI elnöke.
2019. július 29., 16:582019. július 29., 16:58
2019. július 29., 17:202019. július 29., 17:20
Kövér László augusztus 10-én délután tartja meg az előadását, melyben nemzetpolitikáról, Magyarország Kárpát-medencei nemzetstratégiájáról fog beszélni – közölte Sorbán Örs. Az Erdélyi Magyar Ifjak vezetője ugyanakkor leszögezte:
Ilyen az úzvölgyi temető ügye, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzése, vagy a Wass Albert-estek nevet viselő kulturális rendezvény szervezőinek hatósági vegzálása is.
Ezért várják az EMI-táborba a Raffay Ernő, Babucs Zoltán vagy Makkai Béla történészeket és másokat is.
A tervek szerint folyamatosan élettel lesz teli a hagyományőrző tér is, ahol a már visszatérő harcászati és fegyverzeti bemutatók között először tartanak számszeríjász bemutatót is. A tábori programok alatt gyermeksátorban képzett személyek várják a kicsiket, hogy ott töltsék az időt játékokkal, gyermekdalok, mondókák tanulásával, míg a szülők az előadásokat követik – sorolta Sorbán.
Az esti koncertek, bulik fellépőinek névsora már ismert:
A tábor részletes programja folyamatosan bővül és böngészhető az emitabor.hu oldalon, illetve a rendezvény Facebook oldalán.
A belépők árai is ismertek, a heti belépő egy felnőttnek 120 lejbe 7 és 14 év közti gyerekeknek 70 lejbe kerül, az annál fiatalabbak számára pedig ingyenes. Diákok 100 lejért táborozhatnak.
A napi belépő felnőtteknek 30, gyerekek és diákok számára 20 lejbe kerül. További kedvezmények is hozzáférhetők, erről szintén a tábor weboldalán lehet tájékozódni.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!