
Fotó: Gecse Noémi
Közleményben köszönték meg a szervezők, hogy szombaton több ezer székely ruhás leány és legény töltötte be Csíkszereda főterét, majd a Kis- és Nagy-Somlyó hegye közötti Nyerget július első szombatján, az Ezer Székely Leány Napján.
2017. július 03., 19:142017. július 03., 19:14
„Székelyföld legnagyobb hagyományőrző rendezvényén idén is képviseltette magát a legtöbb Hargita megyei település, Kovászna megyéből pedig 333-an érkeztek. A résztvevők sorát a Maros megyeiek (Gyulakuta) és a Fehér megyeiek (Felvinc), továbbá a magyarországiak (Kiskőrős, Pápa, Újtitkos) bővítették.
– összesítettek.
Fotó: Gecse Noémi
„A szervezők – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány – ezúton is köszönetüket fejezik ki elsősorban mindazoknak a résztvevőknek, akik az Ezer Székely Leány Napján hazataláltak a fészekhez, és népviseletüket felöltve együtt vigadtak, táncoltak, énekeltek és imádkoztak ezen a napon! Köszönet ugyanakkor az önkéntes segítőknek, akik önzetlen és szakszerű együttműködésükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez (a felvonulás, a regisztráció, a színpadi műsor, a viseletmustra, a kézműves vásár és mesterségbemutatók koordinálása által). Külön köszönet a tiszteletbeli házigazda, Tusnádfürdő székely érzetű közösségének! Bízunk abban, hogy az idei év kitüntetettje, Csíkpálva község lelkes fiataljai – akik hazavihették idén a szervezők által felajánlott esketési székpárt, amellyel a legnépesebb képviseletű települést jutalmaztuk –, ugyanilyen jó tiszteletbeli házigazdái lesznek a jövő évi ünnepségnek” – zárják a szervezők. Az ünnepségről készült közös fotó letölthető a szereda.ro oldalról.
Fotó: Gecse Noémi
Az Ezer Székely Leány Napja keretében zajló viseletmustra a szervezők szerint azt igazolja, hogy a korábbi évek felhívásai, biztatásai célba értek.
Fotó: Gecse Noémi
Az elismerésben részesülők közül többen már nem voltak jelen a díjazáson, ezért arra kérik az alábbiakban felsorolt személyeket, hogy az ajándékcsomagok átvétele érdekében jelentkezzenek a polgármesteri hivatal 146-os irodájában vagy e-mailben a varoshaza@szereda.ro címen: Albert Ágnes és Bálint, Dénes Emőke, Dénes Rita, Derzsi Nóra és Asztalos Réka, Feleki Ágnes, Haba Tünde és Ildikó, Kiscsóg Réka, Mózes Anett, Nagy Dániel.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
szóljon hozzá!