Hirdetés
Hirdetés

Körvonalazódik két csíkzsögödi utca új arculata

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Célegyenesbe került Csíkszereda zsögödi városrészében a Kicsimező és Kőbánya utcák felújítása, amelyeket idén be is fejeznek. Aszfalt lesz a sáros vagy poros út helyett.

Kovács Attila

2018. szeptember 19., 12:262018. szeptember 19., 12:26

2018. szeptember 19., 12:272018. szeptember 19., 12:27

A Kicsimező utcában, amelynek lakói régebben többször panaszkodtak a mostoha viszonyokra, nem kell többé esőzés és hóolvadás után sárban közlekedni, száraz időben pedig nyelni a port. A nyár elején kezdődött felújítás a tervnek megfelelően haladt,

kiépítették az esővíz-elvezető hálózat vezetékeit, az aknákat, már csak ezek véglegesítése maradt hátra.

Hirdetés

Ottjártunkkor az úttest, illetve a járda szegélyköveinek elhelyezésével dolgoztak – az utca jelentős részén, ahol az úttest szélessége ezt megengedni, járdát is építenek, amely korábban teljesen hiányzott. Az utca legszélesebb részén parkolót alakítanak ki.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az úttest alapozását már elvégezték, és az aszfaltozáshoz szükséges földnedves betonréteget (CKT) is elterítették, így nemsokára az úttest és a járdák burkolatainak kialakítása következhet. Noha még nincs kész a felújítás, az látszik, hogy

a járdák építésével az úttest keskenyebb lesz a megszokottnál,

ezáltal az út szélén esetlegesen leparkolt járművek helyenként komolyan akadályozhatják majd a forgalmat. A négy hónapos időtartamra tervezett felújítást a helybeli ING Service Kft. végzi, a PNDL 2 nevet viselő országos fejlesztési program keretében korábban 1,57 millió lejes támogatást hagytak jóvá az utca felújítására, a munkálatok szerződés szerinti értéke áfa nélkül 1,3 millió lej. Buzogány Károly, a cég igazgatója kérdésünkre arról tájékoztatott, hogy a munkát október végére befejezik.

Felkerestük a Kőbánya utcát is, amelynek felújítása tavaly már elkezdődött, de az igen szűk és egy részén meredek utcában a munkálatok idén műszaki akadályok miatt megtorpantak. A korábban elkészített utcai gáz-, víz- és szennyvízvezetékek elhelyezkedése miatt adódtak problémák, mivel ezeket át kellett helyezni a másik oldalra.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az utcában most már lehet autóval közlekedni, ott is elkészült a földnedves betonréteg, valamint az esővíz elvezetésére szolgáló betonozott, fedett sánc. Ez az utca is aszfaltburkolatot kap, és a gyalogosoknak is kialakítanak egy keskenyebb, térkővel burkolt járófelületet, mert

megfelelő szélességű járda építésére nincs lehetőség.

A Kőbánya utcai munkálatok számára 821 ezer lej támogatást nyújt Csíkszeredának a már említett országos fejlesztési program.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében

Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten

Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten
2026. november 02., hétfő

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki

Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki
2026. november 02., hétfő

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben

Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat
2026. november 02., hétfő

Két fő szempont alapján szerveznék át a helyi közigazgatást

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.

Két fő szempont alapján szerveznék át a helyi közigazgatást
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Magyarázkodni kényszerül Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő miatt, ahol egy olasz világsztár is fellépett

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.

Magyarázkodni kényszerül Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő miatt, ahol egy olasz világsztár is fellépett
2026. november 02., hétfő

Fiatal rendőr lőtte fejbe magát szolgálati fegyverével, november 1-jén találtak rá saját autójában

Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.

Fiatal rendőr lőtte fejbe magát szolgálati fegyverével, november 1-jén találtak rá saját autójában
2026. november 02., hétfő

Szél, eső és havazás: rossz időre figyelmeztetnek a meteorológusok

Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.

Szél, eső és havazás: rossz időre figyelmeztetnek a meteorológusok
Hirdetés