Hirdetés
Hirdetés

Korszerű tanműhely szolgálja a tanulók felkészítését

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

A Nyárádmenti Napok rendezvénysorozat az egész folyóvölgyet egyesítette azáltal, hogy az ünnepség helyszínén, Nyárádszeredában jelen volt a régió csaknem valamennyi településének képviselete a hagyományos termékek vásárán. Backamadaras község is ekkorra időzítette a községi napot, amelyet az idén Szentgericén rendeztek meg. Mindkét helyszínen jelen volt Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is.

Bakó Zoltán

2017. július 30., 19:012017. július 30., 19:01

2017. július 30., 19:032017. július 30., 19:03

Pénteken délután a Bocskai István Középiskola dísztermében a nyárádszeredai városi tanács díszülést tartott, amelynek két napirendi pontja volt: kitüntetéseket adtak át azoknak a személyeknek, akik pontosan 20 évvel ezelőtt tevékenyen vettek részt Bocskai István fejedelem szobrának harmadszori újraállításán, utána pedig

átadták a támogatásból létrehozott autószerelő tanműhelyt.

Hirdetés

„Bocskay Istvánt 1605. február 21-én Nyárád-Szeredán választották Erdély fejedelmévé az ott összegyűlt magyar és székely rendek. Ennek emlékezetét az egykori fejedelme és jóltevője iránt hálás székely nép megörökíteni óhajtván, szobrot emelt a magyar és székely szabadság első hősének. A szobrot a bécsi béke 300-adik évfordulója alkalmából most június 17-én leplezték le lelkes ünnepiességgel. … 1906. június 23.” – írta a korabeli Vasárnapi Ujság. A szobornak hányatott sorsa volt. Az 1918-as impériumváltás után, 1924-ben a templomba menekítették. 1933–1940 között a kolozsvári teológia épületében őrizték, majd 1940. november 24-én eredeti helyén ismét leleplezték. 1944-ben újra eltávolították és a templomban helyezték el 1976-ig, ekkor a templom előcsarnokában épített talapzatra állították. Eredeti helyére, a templom előtti térre 1997-ben, július 12-én került vissza.

Erre emlékeztek a díszülésen és az akkori újraállításban tevékeny szerepet vállaló személyeket díszoklevéllel tüntették ki. Az okleveleket Tóth Sándor polgármester adta át Jakab Sámuelnek, Jeleru Teofil Győzőnek, Dászkel Lászlónak, Csizmadia Györgynek, Szabó Lászlónak, Bíró Lászlónak, Miklósi Károlynak, Nagy Jenőnek, Magyari Sándornak, Bertók Józsefnek, Molnár Sándornak, Trifan Nicolaénak, Novák Dezsőnek, Tóth Sándornak, Asztalos Jánosnak, továbbá néhai Bereczki Viktor és Aszalós Sándor utódainak.

Meglátogatták a frissen elkészült tanműhelyt •  Fotó: Bakó Zoltán Galéria

Meglátogatták a frissen elkészült tanműhelyt

Fotó: Bakó Zoltán

A hatvanegy éves múltra visszatekintő Bocskai István Középiskola az ősztől korszerűen megépített és felszerelt autószerelő tanműhellyel kezdi el tevékenységet. A magyar kormány támogatásával megépített műhelyben három garázs, futószögállító berendezés, szerelőakna és tizenegy új számítógép szolgálja majd a tanulók felkészítését – mondta el az iskola igazgatója, Fülöp László.

A magyar kormány 35 millió forinttal, a helyi önkormányzat 30 ezer euróval járult hozzá a létesítmény megvalósításához.

A jelen lévő Potápi Árpád államtitkár elmondta, Magyarországon megújult a szakképzési rendszer, s ebbe bevonták a gazdasági élet képviselőit is, hiszen ők a legérdekeltebbek abban, hogy a vállalkozásokat jól képzett szakemberekkel töltsék fel. Ez lenne kívánatos az egész Kárpát-medencében is. Azért is, mert ez az egyik legbiztosabb támasztéka szülőföldön való megmaradásnak, boldogulásnak. Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt kívánta az iskolának, hogy minden évben legalább négy-ötszáz gyerek kezdje el itt az életre való felkészülést.

Valóságos kirakóvásárrá vált a kisváros főtere •  Fotó: Bakó Zoltán Galéria

Valóságos kirakóvásárrá vált a kisváros főtere

Fotó: Bakó Zoltán

Szombaton délelőtt 10 órakor nyitotta a város polgármestere, Tóth Sándor a Nyárádmenti Napokat. Üdvözölte az egész folyómentéről, de távolabbi vidékekről is ide sereglett őstermelőket, kézműveseket, termelőket, szolgáltatókat, akik elhozták termékeiket, hogy megismertessék azokat a régióban élő többi termelővel, fogyasztóval. Potápi Árpád államtitkár értékelte a rendezvény sokszínűségét, a mintegy negyvenezres térség választék-gazdagságát.

Közben a két színpadon néptáncegyüttesek, énekesek, fúvós és népi zenekarok léptek fel, lovasbemutatót és versenyt tartottak a város végén levő Butyurka lovastanyán, szombaton és vasárnap este pedig szabadtéri kocertekre került sor magyarországi és helyi együttesek fellépésével.

Szentgerice Napja

Szombaton délután a nyárádmenti Backamadarashoz tartozó Szentgericén tartottak falunapot. Már idejekorán „eléállították” a bográcsokat a falu körforgalmában álló művelődési ház előtt, délután háromra el is készült az illatos, rubinszínű gulyás, paprikás, tejfölös és ki tudja még milyen változatban, úgy, hogy csak egy rövid üdvözlőszövegre jutott idő Szőcs Antal polgármester részéről, aki elmondta, hogy

három pályázatot is nyert a község, a művelődési otthon, az orvosi rendelő felújítására és aszfaltozásra.

Szentgericén helyi termelőkkel ismerkedett az államtitkár •  Fotó: Bakó Zoltán Galéria

Szentgericén helyi termelőkkel ismerkedett az államtitkár

Fotó: Bakó Zoltán

Ez utóbbi a madarasiak régen óhajtott vágya volt. Ezután Potápi Árpád János államtitkár szólott a gericeiekhez, méltatva a falunapi hagyományok ápolását, majd Császár Károly szenátor fejezte ki örömét, hogy itt lehet ebben a faluban, amelyet már látott ugyan de csak buszablakból, amikor fiatal focistaként ide jöttek labdarúgó meccsekre.

Ezt követően asztalhoz ültek vendégek és helybeliek, a színpadon pedig a helybeli gyerekek üveges táncában, néptánccsoportok, énekesek előadásában gyönyörködhettek a megjelent gericeiek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

21 megyében van árvízkészültség

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.

21 megyében van árvízkészültség
21 megyében van árvízkészültség
2026. június 30., kedd

21 megyében van árvízkészültség

Hirdetés
2026. június 30., kedd

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak Tulcea megyében
2026. június 30., kedd

Súlyos terroristavádak egy Németországban letartoztatott román fiatalember ellen

Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.

Súlyos terroristavádak egy Németországban letartoztatott román fiatalember ellen
2026. június 30., kedd

Mobilkórházzal mentek az áldozatok kimentésére egy nagyszabású rendőrségi ügyben

Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.

Mobilkórházzal mentek az áldozatok kimentésére egy nagyszabású rendőrségi ügyben
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A kórház harmadik emeletéről zuhant le egy 71 éves beteg Marosvásárhelyen

Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.

A kórház harmadik emeletéről zuhant le egy 71 éves beteg Marosvásárhelyen
2026. június 30., kedd

Hiába, hogy délben nincs még 30 Celsius-fok Csíkszeredában, ez már 36 foknak érződik

Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.

Hiába, hogy délben nincs még 30 Celsius-fok Csíkszeredában, ez már 36 foknak érződik
2026. június 30., kedd

Összesítették, hogy mennyien voltak az oktatási rendszerben az elmúlt tanévben

A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Összesítették, hogy mennyien voltak az oktatási rendszerben az elmúlt tanévben
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Három autó ütközött Marosvásárhelyen, egy sérültet kórházba szállítottak

Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Három autó ütközött Marosvásárhelyen, egy sérültet kórházba szállítottak
2026. június 30., kedd

Vörös hőségriasztás: 41 Celsius-fok is lehet Maros megyében

Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.

Vörös hőségriasztás: 41 Celsius-fok is lehet Maros megyében
Hirdetés