Hirdetés
Hirdetés

Korszerű sportcsarnok készül Csíkszentsimonban

A sportcsarnok látványterve. Egy éven belül kell elkészülnie •  Fotó: CNI

A sportcsarnok látványterve. Egy éven belül kell elkészülnie

Fotó: CNI

Jelentős költségnöveléssel ugyan, de felépülhet Csíkszentsimonban az a többfunkciós sportcsarnok, amelyet az Országos Beruházási Társaság (CNI) finanszíroz. A tervek szerint egy év múlva már az iskolák diákjai is kipróbálhatják az új létesítményt.

Kovács Attila

2020. április 23., 21:162020. április 23., 21:16

Az országban már több helyszínen felépített csarnokok mintájára, meglévő típustervek alapján készülhet el Csíkszentsimonban is egy korszerű sportlétesítmény, amelyre több éve pályázott az alcsíki község. A korábbi, 2017-ben érvényes árak szerint a költségeket 4,7 millió lejben határozták meg, ám az utóbbi években történt építőipari árrobbanás ezt jelentősen feltornázta. Így hiába is kerestek kivitelezőt, a CNI által meghirdetett két közbeszerzési eljárásra egyetlen ajánlat sem érkezett – tudtuk meg Kozma István polgármestertől.

Végül tavaly hagyták jóvá a költségnövelést, így legutóbb már áfástól 7,7 millió lejes értéket állapítottak meg, és a harmadik liciten a csíkszeredai Impex Aurora Kft. ajánlatát fogadták el.

Az építkezés előtt így nincs más akadály, az épületnek a községvezető szerint egy éven belül el kell készülnie.

Hirdetés

Lelátó, elsősegély szoba

A fémvázas, könnyűszerkezetű csarnok három oldalának jelentős felülete hőszigetelt üvegből készül, így külső fényt is kap a játéktér.

Sportolói, illetve játékvezetői öltözők, mosdók, elsősegély szoba, sportraktár is helyet kap az épületben, a pályán történteket pedig egy 180 ülőhelyet biztosító lelátóról lehet követni, ezen a szinten a nézők számára női és férfi mosdó is készül.

A költségeket a beruházási társaság biztosítja, a községnek a közművesítést kell elkészítenie, a villany- víz- és csatornahálózathoz csatlakoztatni a csarnokot.

Kijelölték az épület alapterületét. Kezdődhet a munka •  Fotó: Tánczos Barna/Facebook Galéria

Kijelölték az épület alapterületét. Kezdődhet a munka

Fotó: Tánczos Barna/Facebook

Mivel Csíkszentsimonban még nincs földgáz, a létesítményt fűtését biztosító kazánházban egyelőre fával fognak fűteni, később viszont, ha elkészül a gázhálózat, gázfűtésre állnak át

– ismertette Kozma István. A szabványos méretű játéktér a testnevelés órák mellett kézilabdázásra, kosárlabdázásra, teremlabdarúgásra is alkalmas lesz, de a polgármester szerint az asztaliteniszezők is helyet kapnak, illetve a különböző csoportos alakformáló edzéseket, tornákat is lehet tartani a sportcsarnokban.

Célközönség: az iskolások

Mint az elöljáró elmondta, az elsődleges célközönséget a község iskolájának diákjai jelentik, ezért is készül a sportcsarnok a kultúrház udvarán, a tanintézetek közelében. De különböző sport- és kulturális rendezvények megrendezése is lehetővé válik majd.

A beruházás elkészülte után a CNI a helyi önkormányzatnak adja át a csarnokot üzemeltetés, fenntartás céljából.

Kozma István arra is kitért, hogy mivel a korábbi szabadtéri jégpálya helyén műgyepes labdarúgópályát hoznak létre, a két sportlétesítmény felügyeletére, karbantartására majd állandó alkalmazottat biztosít az önkormányzat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés