Átadták a Borvíz Útja program keretében elkészült oltszemi kezelőközpontot. A helybélieket és vendégeket parkosított környezet, turisztikai katalógusokba illő épület, fedett mofetta és forrás várja a jövőben.
2011. október 10., 09:582011. október 10., 09:58
2011. október 10., 13:222011. október 10., 13:22
A Bodok községhez tartozó település egyike azoknak a háromszéki helyszíneknek, ahol a borvíz nem csak emberi fogyasztásra alkalmas, hanem gyógyításra is hasznosítható. Az újonnan elkészült, kétszintes épületben kádban és medencében is lehet majd a természetes ásványvíz pozitív hatását élvezni, emellett az épületet szaunával is felszerelték. Természetesen nem hiányoznak a zuhanyzók sem, az emeleten pedig nemcsak számos víztartálynak jutott hely, hanem egy konferenciák, előadások vagy kisebb ünnepségek lebonyolítására alkalmas terem is található.
„Oltszem faluja dicsekedhet” – fogalmazott Fodor István, Bodok község polgármestere. „Sokan voltak, akik nem hitték, hogy Oltszemen egy ilyen léptékű beruházás elkészülhet, négy évvel ezelőtt többen gondolták azt, hogy ez csak üres választási ígéret” – emlékeztetett Fodor. A polgármester arra is felhívta a helybéliek figyelmét, hogy a kezelőközpont megsokszorozta a falu turisztikai lehetőségeit. A helyi tanács távlati tervei között szerepel kisebb házikók elkészítése, addig is azonban a gyógykezelésre érkezőknek egyelőre nincs hol megszállniuk. Fodor István arra biztatta az oltszemieket, hogy használják ki az alkalmat, és adjanak ki szobákat a fürdőzőknek.
„A válság ellenére – a Székely fürdőépítő program keretében – Háromszéken több fontos ingatlan is elkészült az elmúlt időszakban. Hasonló kezelőközpontok épültek Hatolykán, Bölönben, Előpatakon és Málnásfürdőn is. Ez az épület 815 000 euró értékű, amiből Oltszem önrésze 287 000 euró volt. Ebből azonban Bodok községnek csak 83 000 eurót kellet kifizetnie, mert az építkezés további önrészét, azaz 204 000 eurót, Kovászna Megye Tanácsa finanszírozta” – emlékeztetett Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető. Az építkezések befejezéséig a megyei önkormányzat átvette a helyi tanácsoktól az ingatlanokat, majd miután befejeződtek a munkálatok, a kész ingatlan újra községi tulajdon lett.
„Magyarországnak egyetlen motettája van, Mátraderecskén. A helyiek roppant büszkék erre a természeti kincsre, erre építették fel a környék turizmusát. Székelyföldön úgy gondoljuk, hogy érdemes a régióra jellemző, sajátos természeti adottságainkra alapoznunk a turizmust, hiszen a borvizes medencék és a kénes mofetták egyedi vonzerőt kölcsönöznek az itteni idegenforgalomnak” – mutatott rá Tamás Sándor.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!