Ellentétes meglátást szült az idősek helyzete
Fotó: Gábos Albin
Egyre égetőbb szüksége van Csíkszeredának egy öregotthonra, illetve az idősek gondozásának a felkarolása is hangsúlyosabb szerepet kellene kapjon a városban – húzta alá Korodi Attila polgármesterjelölt szerdán, a központi parkban tartott rövid sajtótájékoztatóján.
2020. március 04., 17:162020. március 04., 17:16
Korodi a jelenlegi városvezető kijelentését véleményezte, Ráduly Róbert Kálmán ugyanis a hétfő esti, polgármesterjelöli vitán úgy fogalmazott, Csíkszeredában és a környékén nincs szükség öregotthonra, mert a hagyományos családi modell ezt az igényt ki tudja szolgálni.
A vártnál laposabbra sikeredett az első nyilvános vita Korodi Attila és Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterjelöltek között: a már sokat hangoztatott elképzeléseken túl kevés újdonságra derült fény, igazán szellemes beszólások is csak elvétve hangzottak el.
„A város lakosságának 45 és 65 év közötti korosztálya csaknem tíz százalékkal, a 65 év felettiek tizenhárom százalékkal emelkedtek az elmúlt időszakban. Ha ehhez hozzáadjuk a fiatal korosztály külföldre vándorlásának tényét, akkor egyértelmű, hogy olyan intézményrendszerre van szükség, amely az időseket segíti. Ez nem lehet kérdés, ez egy kötelezettség” – magyarázta Korodi. Hozzátette, az idősek véleménye szerint noha már van a városban egy nappali gondozói központ, azt tovább kellene fejleszteni, ráadásul többre is szükség lenne Csíkszeredában.
„Ilyen intézményeket a civil szervezetek szívesen működtetnek, viszont a város nagyobb teret kell adjon ezeknek pályázati szempontból” – húzta alá Korodi. Továbbá egy olyan „nyugdíjas pult” megvalósítását helyezte előtérbe az önkormányzat által, ahol bármilyen jellegű kérdést feltehetnek az idősek a hivatalnak. „Számos nagyvárosban ezek az intézmények jól működnek, itt az ideje, hogy felkaroljuk mi is az időseket” – fogalmazott.
A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta.
Megvan, hogy melyik családi filmre fogunk tódulni decemberben és januárban a moziba, ugyanis ekkor lesz műsoron a James Cameron-féle Avatar harmadik: Tűz és hamu alcímet kapó része, amelynek most jelent meg az első, kedvcsináló előzetese.
Kormányának a különnyugdíjak reformjával kapcsolatos elképzeléseit ismerteti kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.
Háromra nőtt a vasárnap esti felhőszakadások nyomán a Suceava megyei Broșteni térségében történt áradások halálos áldozatainak száma – közölte hétfő délután a katasztrófavédelem.
Nyolc alkalommal bírságolt közterületen történő alkoholfogyasztás miatt a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság a 34. Tusványos Nyári Egyetem és Diáktábor idei kiadását. Ugyanakkor egy bűnügyi eljárást is indítottak – közli a hatóság.
Holtan találtak rá egy nőre a hatóságok hétfőn az előző napi felhőszakadások nyomán megáradt Beszterce folyó medrében, a Suceava megyei Broșteni városhoz tartozó Neagra településen.
A brassói törvényszék hétfőn alaptalannak találta és elutasította Cristian Popescu Piedone fellebbezését, így az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) volt elnöke hatósági felügyelet alatt marad.
Önszántából távozott maroshévizi otthonából július 26-án az a 72 éves férfi (Diacănu Vasile), akit hétfőn nagy erőkkel kerestek a hatóságok – még a polgármesteri hivatal drónját is bevetették, de nem jártak sikerrel.
Ha minden a tervek szerint zajlik, öt év múlva korszerű és környezetbarát úton közlekedhetünk Kézdiszentlélek Lemhény között. A 37 millió eurós, uniós beruházás finanszírozási szerződését július 28-án írták alá.
Arad megye irányába indult el lakhelyéről június 8-án a 39 éves szászbogácsi Bidi Remus, ám senkit nem értesített arról, hogy megérkezett-e úticéljára, ugyanakkor azóta sem lehet elérni őt – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
3 hozzászólás