„A vonat már rég elindult, sok mindent nem tudunk megváltoztatni. Arra kell törekednünk, hogy a helyzet ne romoljon, ismerjük fel a gondokat és tegyünk ellenük, hogy ne adjunk át gyermekeinknek a mostani helyzethez képest annyira rossz állapotokat, mint amilyent mi örököltünk” – fogalmazott a marosvásárhelyi Rhododendron környezetvédelmi szervezet tagja, Szakács László a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett, környezetvédelmi tematikájú találkozón.
2011. április 06., 15:572011. április 06., 15:57
2011. április 07., 09:552011. április 07., 09:55
A Bernády Házban sok mindenről szó esett, de – amint Borbély László környezetvédelmi miniszter mondta – az összes vonatkozó kérdéskört „reggelig” sem lehetne kimeríteni. Erdőgazdálkodás, faültetés, Natura 2000 védett területek hálózata, autópálya, Verespatak, vízgazdálkodás, iparosodás, kombinát – csupán néhány témakör, amelyet érintett a Szakács László, Borbély László, a Fókusz Öko Központ vezetője, Hajdú Zoltán, valamint a Milvus csoport vezetője, Papp Tamás részvételével megtartott beszélgetés, a hulladékgazdálkodás „kivesézésére” viszont a kelleténél kevesebb idő jutott.
Megszokott látvány vasárnap esténként a kukákból kifolyó, és a környékén szétszóródó szemét a csíkszeredai Decemberi Forradalom-lakónegyedben.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Idén nyáron véget ér a Nyerd meg az életed, új sorozattal jelentkezett a Vezércsel és az Egy szobalány vallomása írója, Tom Hardyt, Pierce Brosnant és Hellen Mirrent pedig egy kőkemény gengsztersorozatban láthatjuk. Nyár eleji sorozatajánló.
A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.
Megérkezett a bontási helyszínre az a hatalmas erőgép – még darabokban –, amely 41 méteres karjával fogja szétszedni az egykori Bodok szállót Sepsiszentgyörgy központjában.
Továbbra is az intenzív osztályon kezelik Ion Iliescu volt államfőt – közölte vasárnap Facebook-oldalán a bukaresti Agrippa Ionescu sürgősségi kórház.
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Gyergyótekerőpataki Polgárőrség, most pedig kilencedik alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Polgárőr Találkozót. Munkájuk eredménye egyértelműen látszik a falu életében.
A Magyarország Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas hegedűművész pénteken Kézdivásárhelyen lépett fel, szombaton Marosvásárhelyen koncertezik, mindeközben pedig a háromszéki árvízkárosultaknak adományt vitt.
Tárgyalásra hívta az oktatási miniszter a tanügyi szakszervezetek képviselőit.