
Korniss Péter. Archív
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai Kriterion Alapítvány alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1996-tól Kriterion Koszorúval jutalmazzák azokat a személyiségeket, akik Erdély hírét vitték a nagyvilágba, akik munkásságukkal Európa és a világ szellemi áramlataiba kapcsolták az erdélyi magyarság értékeit.
2020. november 24., 20:512020. november 24., 20:51
Mint a szerkesztőségükbe eljuttatott közleményükben írják, az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy az idei Kriterion Koszorút Korniss Péternek, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfusnak ítélik oda.
Korniss Péter Kolozsváron született 1937-ben. Munkássága az egyik leggazdagabb magyar fotográfiai életmű. Hírnevét a kelet-európai – elsősorban erdélyi – paraszti életforma és kultúra fényképezésével alapozta meg. Az 1979 és 1988 között készült, A vendégmunkás című, egy ingázó munkás életét megörökítő sorozata a magyar fotográfia egyik mérföldkövének tekinthető.
A Kriterion Koszorú átadását december 8-án Budapesten tartják a Magyar Nemzeti Galériában. Laudációt mond Barabási Albert László, úgyszintén Kriterion Koszorú-díjas fizikus.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
szóljon hozzá!