Nemcsak a város, hanem a kormány is biztosítja a csíkszeredai uszoda építéséhez szükséges összegeket. Nem fenyeget a pénzhiány, így idén elkészülhet a tetőszerkezet, és be lehet födni az épületet – mondják az építők.
2011. június 22., 16:582011. június 22., 16:58
2011. június 22., 19:392011. június 22., 19:39
A lelátók befejezése után lehet kimérni a faszerkezet helyét
Az uszodaépítés költségeinek harminc százalékát, 5,1 millió lejt biztosít Csíkszereda, és ennek az összegnek jelentős részét, 3,5 millió lejt az idei költségvetésből utal át az önkormányzat. Mint Ráduly Róbert Kálmán polgármestertől megtudtuk, ennek nagy részét már ki is fizették, az uszoda gyakorlatilag a tavaly ősszel elkezdett ásástól mostanáig a város pénzéből épült.
„Egy héttel ezelőtt még úgy volt, hogy a kormány nem adott semmit a költségek fedezésére, de ez a helyzet szerencsére jó irányba változott” – mondta kérdésünkre az uszodaépítéssel megbízott kolozsvári cég csíkszeredai partnercégének igazgatója. Borsody Zoltán szerint a legutolsó számlát már kifizette a kormány, így nem volt szükség a város pénzére, ugyanakkor kimutatást is kértek arról, hogy idén milyen munkálatokat tudnak elvégezni. „Az ígéretek alapján nem lesz gond a finanszírozással, megfelelő ütemben tudunk dolgozni” – vélte Borsody.
Az uszoda alapozása után most a lelátók befejezése közeledik, ezután lehet kimérni pontosan a rétegelt faszerkezet méreteit. Ezt megrendelés alapján készítik Romanban, egy román-olasz cégnél. Az igazgató szerint el lehet készíteni az idén a faszerkezetet, és be lehet födni az épületet, ami azt jelentené, hogy a munkálatok 80–85 százaléka elkészül. A tél folyamán pedig belső szereléseket lehet végezni.
Két medence lesz
A Csíkszeredába tervezett uszodában két medence lesz, az egyik egy 33x25 méteres felületű vízipóló-medence 2 méteres mélységgel, illetve egy 12,5x25 méteres tanmedence. Feszített víztükrű, korszerű vízforgató, melegítő és szűrőberendezéssel ellátott medencékről van szó, a befogadó épület pedig a párás közegnek leginkább ellenálló rétegelt fa tartószerkezettel készül. A lelátókon 600 személy foglalhat helyet, a földszinten öltözők, illemhelyek, kazánház és a vízház lesz.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!