Fotó: Kerekes Pál Péter
Kopjafát állított Fodor Imre, Marosvásárhely néhai polgármestere és a Székely Nemzeti Tanács egykori elnöke emlékére az Outward Bound Románia Alapítvány. A nemzetközi ifjúsági szervezet így kívánt tisztelegni egykori alapítója és vezetője emléke előtt.
2018. december 03., 15:522018. december 03., 15:52
Szombattól négy nyelven feliratozott kopjafa őrzi Fodor Imre, Marosvásárhely utolsó magyar polgármesterének emlékét az Outward Bound Románia Alapítvány (OBR) szovátai táborának bejáratánál. A három évvel ezelőtt elhunyt Fodor volt az, aki 1993-ban Románia is megalakította az Európa-szerte ismert OB-t, ugyanakkor élete végéig elnökként vezette az ifjúsági alapítványt.
Együtt álmodtuk meg az Outward Bound ifjúsági központot, vásároltuk meg a szervezet részére a volt termelőszövetkezet ingatlanjait Szovátán, fejlesztettük lépésről lépésre azt a központot, amely ma több mint hatvan személynek tud szállást, ellátást és minőségi programokat biztosítani, és azt a szervezetet, amelynek tanfolyamain a kezdetektől 50 ezer fiatal vett részt” – hangsúlyozta a hétvégi ünnepélyen Horváth-Kovács Ádám, az alapítvány ügyvezető igazgatója, aki már a kezdetektől együtt dolgozott Fodorral. Noha időközben közéleti vállalásai miatt az alapító kevesebb energiát tudott fektetni a szervezet munkájába,
Részt vett a vezető-, illetve közösségfejlesztő programok előkészítésében, lezárásában, rendkívül büszke volt a romániai Outward Bound etnikumközi kapcsolatokat fejlesztő hazai és nemzetközi tevékenységére, arra, hogy a szervezet trénereit más európai országokba is hívják tanfolyamokat tartani.
Fotó: Kerekes Pál Péter
Amikor Marosvásárhely elöljárójává választották, a polgárokkal való kapcsolattartás céljából, a természetközeliség jegyében, ő volt az, aki segédjével kigondolta a májusi túrázás-gulyásozás tervét, amely tevékenységet alpolgármestersége alatt is folytatott. Polgármestersége idején egyik fontos célkitűzése volt a civil szervezetekkel, valamint a testvérvárosokkal való kapcsolatok fejlesztése, támogatása.
A szovátai eseményen, ugyan nem lehetett jelen, de üzenetben „szólt” Fodor Imréhez Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke valamint Zsigmond Barna Pál, Magyarország volt csíkszeredai főkonzulja, jelenlegi országgyűlési képviselő.
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa szombati ülésén hozzájárulását adta az alakulat kormányzati szerepvállalásához – jelentette be az ülést követően az ideiglenes pártelnök.
Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata.
Tánczos Barna lehet a Bolojan-kormány egyik miniszterelnök-helyettese – derül ki a leendő kabinet összetételének munkaváltozatából, amelyet a News.ro hírportál tett közzé. A jelenlegi tárcavezetők közül heten–nyolcan is az új kormány tagjai maradhatnak.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet.
Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!