Jókora tömeg gyűlt össze a gyergyószentmiklósi vasútállomáson június 10-én, pénteken a kora esti órákban. A Budapestről induló Székely Gyors minden évben kicsalogatja a városok, települések lakóit az állomásokra.
2011. június 12., 11:132011. június 12., 11:13
Nagy volt a várakozás a vonat érkezése előtt
A szerelvény érkezése előtt 20 perccel még alig egy maroknyi ember tartózkodott a helyszínen, majd ahogy egyre kevesebb lett az idő a zarándokok érkezéséig, úgy egyre nagyobb létszámú tömeg képviseltette magát. Az emberek zászlókkal, továbbá volt, aki népviseletben szerette volna megadni a kellő tiszteletet az anyaországból érkező vendégeknek.
Valamikor háromnegyed hét után bejelentették a hangosbemondón, hogy a várva várt vonat a harmadik vágányra érkezik, a probléma csak ott volt, hogy a kiküldött két csendőr nem engedte a tömeget a harmadik vágány közelébe. A piros mozdonyú szerelvény megállt, az emberek pedig méterekről üdvözölték a vonatból integető zarándokokat. Aki a harmadik vágány közelébe próbált férkőzni, azt a biztonság emberei szépen visszatessékelték. A magyarországi utasok a vonatból kiabáltak, és meghatódva üdvözölték a zászlókat lengető gyergyói népet. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy felcsendüljön a magyar himnusz, majd ezt kövesse a székely.
A tömeg szívből énekelte a felhangzó nótákat, énekeket
Ezek után az addig munkájukat tökéletesen végző csendőrök már nem tudtak ellenállni a magyar öntudat előretörésének, a vonatról leugráló utasok könnyek között ölelték át a gyergyóiakat, és köszönték meg a szép fogadtatást, továbbá néhány csekély ajándékot.
Előkerült a hegedű is, és felzendültek a szebbnél szebb magyar nóták, búcsús énekek, amelyeket egy-egy a sírástól elcsukló hang kísért. Eljött a búcsú pillanata, de ez nem akadályozott meg semmit abban, hogy felcsendüljön a „Ria-Ria Hungária!”.
Az érkezésnél és a búcsúzásnál is megállás nélkül lengtek a lobogók
A szerelvény tovább indulásakor integető kezek és mosolygó arcok, amelyek egyaránt sugalltak lelki feltöltődést, meghatottságot, de ugyanakkor némi szomorúságot is. A vonatból kiszűrődő utolsó hallható kiabálások a következők voltak: „Jövőre ugyanitt!”, vagy „Találkozunk Csíksomlyón!”
Heves vita bontakozott ki a gyimesbükki Rákóczi-vár felújítása körül, miután Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselő bírálni kezdte a beruházást, illetve annak állami finanszírozását
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
szóljon hozzá!