
A Bethlen-negyedi parkba várják az RMDSZ helyi szervezetének tagjai a székelyudvarhelyieket pénteken és szombaton
Fotó: Székelyhon
Jakab Csaba & Band és Takács Nikolas, Tamás Gábor és a Zanzibár is fellép a székelyudvarhelyi Dávid Ferenc parkban, ahol pénteken és szombaton fennállásának első évét ünnepli az RMDSZ helyi szervezetének KözTér irodája. Mindemellett közügyekkel kapcsolatos fogadóórát és számos előadást is tartanak.
2023. szeptember 20., 13:172023. szeptember 20., 13:17
Teljesen új vezetősége lett 2022-ben az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének, amely akkor azt az ígéretet tette, hogy jelen lesznek a városlakók között – emlékeztetett Kakassy Norbert helyi ügyvezető elnök.
Mint mondta, ígéretüket betartva alapították meg a KözTér irodát, amelyet felkeresve sok lakó jelezte, hogy
Erre válaszként döntött úgy a szervezet, hogy irodájuk megalakulásának első évfordulóját ünnepelve kétnapos programot szerveznek ezen a héten a Dávid Ferenc parkban.
Tornai Szilárd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) elnöke kifejtette, a programot a KözTér irodába érkező lakók igényeinek megfelelően igyekeztek összeállítani úgy, hogy gyerekek, fiatalok és idősebbek egyaránt jól érezzék magukat.
A későbbiekben lehetőség lesz vércukor- és vérnyomásmérésre, fellép a Leroy Dance tánccsoport, megtekinthetik a caritasos szépkorúak vicces műsorát, illetve a Mathias Corvinus Collegium (MCC) sátra is megnyílik.
Szombaton már délelőtt 11 órakor elkezdődik a lakossági fórum, amely késő délutánig tart. Lesz ugyanakkor gyereksátor, ahol foglalkozásokat és kerekasztal-beszélgetéseket (Női szerepek a mindennapokban, Segítség elkezdődött a tanév) is szerveznek. A 21. század gazdasági kihívásai: fenntartható gazdaság címmel 13:00-kor kezdődik előadás, amelyen jelen lesz Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének szenior kutatója, valamint Antal Lóránt szenátor is. Másfél óra múlva az MCC sátorban lesz előadás A tétek és tettek világa címmel, majd 16 órakor kezdődik a Veronaki gyerekkoncert. Délután hat órától a generációs médiahasználatról beszél Benedek István egyetemi adjunktus. Ekkor egyebek mellett arra keresik a választ, hogy mi változik a TikTok térnyerésével.
A rendezvény az esete fél kilenckor kezdődő Zanzibár-koncerttel zárul.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
Több mint 144 300 nyolcadikos vett részt kedden a matematika próba-képességvizsgán – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Újra meghirdeti a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön Magyarul Programot, amelyre keddtől lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást – jelentette ki kedden Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!