
Fotó: Kristó Róbert
Egyöntetűen fogadták el a csíkszeredai önkormányzati képviselők a pénteki rendkívüli testületi ülésen a város idei költségvetését. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint a megyeszékhely idén mintegy kilencven millió lejből gazdálkodhat.
2010. március 05., 14:232010. március 05., 14:23
2010. március 05., 14:362010. március 05., 14:36
Fotó: Kristó Róbert
„Fel vagyunk készülve arra, hogy minden olyan dolog, ami bevált, jó és tetszetős elmozdulást hozott a városba, folytatódjon, kezdve a tömbházak hőszigetelési programjától az úthálózat korszerűsítésén keresztül egyéb infrastrukturális fejlesztésekig” – foglalta össze a terveket Csíkszereda elöljárója.
Mint kiemelte, az idei esztendő legnagyobb kihívását a Márton Áron Gimnázium épületének felújítása jelenti, ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta kiemelni, hogy Hargita megye önkormányzata korábban soha nem tapasztalt nagyságú összeget, 759 ezer lejt juttatott el célirányos támogatásként a munkálatok egy részének a fedezésére.
„Úgy terveztünk mindent, hogy a központi kormányzat is legalább olyan lendülettel folytatja az általa meghirdetett programokat, mint ezt korábban tette, sajnos már jelzések vannak, hogy például a tömbházak hőszigetelési programja nem fog olyan ritmusban haladni, mint ahogyan azt a kormány a kampány időszakában meghirdette. Ennek ellenére mi három millió lejt tömbház hőszigetelés címen belefoglaltunk az 2010-es költségvetésbe” – jegyezte meg Ráduly.
Az idei költségvetés nem csak a 2010-es esztendőről szól, a jövőbe is tekint, hisz jelentős összegeket irányoztak elő különböző fejlesztési, felújítási tervek kidolgozására. Ilyen például a város tulajdonába került Transilvania filmszínház épületének a felújításával kapcsolatos tervek elkészítése, vagy tanulmányt szeretnének készíteni, hogy ha már munkálatok fognak zajlani a Szabadság téren, nem-e lehetne a tér alatt egy mélygarázst létrehozni.
„Lényeg az, hogy ami Csíkszeredát illeti, senki nem fog szűkölködni, de pazarolni sem sokan fognak az idei költségvetésből” – summázott a polgármester.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
szóljon hozzá!