Hirdetés
Hirdetés

Költségvetési viták egy napja Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Az EMSZ sajtótájékoztatójával indult a nap Gyergyószentmiklóson, ahol négy képviselő mondta el, hogy a korábban ismert formában miért nem támogatják a városi idei költségvetés-tervezetét. Ezt követően elkezdődött a tanácsülés, de a polgármester kérésére úgy döntöttek, ezt délután 5-től folytatják. Közben az RMDSZ is sajtótájékoztatót tartott a maga szempontjairól.

Gergely Imre

2022. március 01., 17:572022. március 01., 17:57

Tusa Szilárd, Málnási Huba, Kémenes László és Antal Szabolcs EMSZ-képviselők reggel elmondták, hogy továbbra sem kapták meg azokat a mellékleteket, amelyek a polgármester által pénteken beterjesztett költségvetés-tervezetből hiányoztak, így nem tudhatják, hogy az intézmények milyen projektjeikre hány lejt irányoz elő a költségvetés. Így pedig ezt nem tudják szavazatukkal támogatni. Rámutattak még, hogy az ő olvasatuk szerint útjavításokra 656 ezer lej van előirányozva, miközben ez 2020 előtt megközelítette az egymilliót, így javasolni fogják, hogy erre több pénzt fordítsanak.

Az újjáalakuló kertészetnek 524 ezer lejt szán a tervezet, miközben korábban évi 200 ezer lejből egy helyi vállalkozás biztosítani tudta a virágültetést és zöldövezet-karbantartást. Megjegyezték, voltak korábbi számítások, amelyek kimutatták, hogy Gyergyószentmiklós a szokásos éghajlati viszonyok között amúgy sem tudna versenyezni udvarhelyszéki vagy nyárádmenti kertészetekkel. Itt egy árvácska előállítása háromszor annyiba kerülne, mint ahogy azok kínálják.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az EMSZ képviselői nehezményezik még, hogy a költségvetésben a fűtőmű számára mindössze a szokásos fűtéstámogatás és egy az államtól érkező összeg van elkülönítve, ami távolról sem elég ahhoz, hogy a szükséges fejlesztéseket, javításokat a cég meg tudja oldani.

Idézet
Hacsak nem az a cél, hogy a szolgáltató bebukjon, vagy hogy az igazgató elmenjen, ahhoz jóval több pénz kell

– hangzott el.

A belső hatalmi harc oltárán a város lakossága fel van áldozva, nem megengedhető, hogy bizonyos érdekek mentén intézmények, szolgáltatások lássák a kárát

– tették hozzá. Megjegyezték, az idei tervezetben azok a fejlesztési projektek szerepelnek, amelyek még az EMSZ-es városvezetés idején be voltak tervezve, és ezek sikertelensége az RMDSZ kudarca. Az asztal közepén egy nagy csergőóra állt, utalva a polgármester választási szlogenjére. Most ők mondják a polgármesternek, hogy ébresztő.

Hirdetés

Tanácsülés 7 órás technikai szünettel

Sajtótájékoztató után kezdődött a költségvetés megvitatására szánt tanácsülés. Ennek kezdetén ezúttal elfogadták a napirendet a képviselők. Csergő Tibor polgármester ezután elmondta, a múlt héten összeállított költségvetés-tervezettel kapcsolatban a hétvégén folytak még egyeztetések, és több módosító javaslat is érkezett. Technikai szünetet kért, délutánig, hogy a kiegészítéseken tudjanak dolgozni a városházán. Többen ismét nehezményezték, hogy nem kapták meg a tervezethez tartozó mellékleteket, így ismét a részletes számok ismerete nélkül kell majd szavazniuk, amit nem tudnak elfogadni. Erős Levente, az RMDSZ-frakció vezetője kompromisszumos javaslatot tett, miszerint a technikai szünet alatt a testület egyeztessen a tervezetről, és a délutánra tolt ülés előtt egy órával a polgármesterrel közösen is átbeszéljék ezt.

RMDSZ-es módosító javaslatok

Később az RMDSZ-frakció négy tagja, Kulcsár László, Erős Levente, Barabás Orsolya és Kolcsár Béla is sajtótájékoztatót tartott. Meglátásuk szerint a költségvetés kapcsán kialakult szakadékot sikerül áthidalni az elmúlt napok egyeztetései után, és a városháza azon dolgozik, hogy az általuk tett módosító javaslatoknak megfelelően átalakítsa a tervezetet, beillesztve az RMDSZ javaslatait.

Idézet
Amennyiben az előterjesztés is így fog előrehaladni, akkor Gyergyószentmiklósnak ma lesz költségvetése

– hangzott el.

A képviselők számos javaslatukat ismertették. Elkészül a Virág és Bucsin negyed rendezési terve. Fejlesztések lesznek a Békény és a Csanód patakoknál, hogy a városi vízszolgáltatáshoz elegendő legyen a víz. Előtanulmányok készülnek, hogy a város turisztikai zónáiba és azokon a Szárhegy felőli területeken is lehessen majd víz- és csatornahálózat, amerre a város várhatóan terjeszkedni fog. A fűtőműnél költséghatékonyságot segítő fejlesztésekre szánnak 600 ezer lejt, ami azzal is segíti a céget, hogy az a saját bevételeit így fűtőanyag vásárlásra fordíthatja.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az Egyfeszt fesztivál 250 ezer lejes finanszírozásban részesül, amit az el nem törölt székadóból fedeznek. Ezt egyébként azért látják így jónak, mert a vendéglátósok komoly bevételre számíthatnak a fesztivál alatt. Pénzt szánnak a Basilidesz Tibor Sportcsarnok padlózatának cseréjére és a labdarúgópálya rendezési tervének elkészítésére is többek között.

Energetikai hatástanulmányokat rendelnek meg, mert új pályázati lehetőségek várhatók, amelyek révén önkormányzati ingatlanok és tömbházak hőszigetelése is megoldható lenne.  Játszótér építését tervezik a Bucsin negyedben és a többiek rendbetételére is odafigyelnek.

A sajtótájékoztatón elmondták, a kért mellékleteket ők sem kapták meg, de nem fogják emiatt elutasítani a tervezet megszavazását. Ha írásban nem is kapták kézhez, addig fognak kérdezni, amíg minden információt megkapnak – mondták. A költségvetés-készítés folyamata  várhatóan még órákig eltart majd a délutánra tolt tanácsülésen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák

Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Ingyen kiválthatók lesznek a gyógyszertárakban az inzulinpumpák
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon

Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.

Ártatlannak vallotta magát Călin Georgescu, nem akar többé megjelenni a bíróságon
2026. november 03., kedd

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén

Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén
2026. november 03., kedd

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció

Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
Hirdetés