Költöznie kell a kastélyban székelő iskolának?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy hirdetésekkel foglalkozó internetes portálon eladásra kínálják a sáromberki Teleki kastélyt. Az esetleges tulajdonoscsere igen nehéz helyzetbe sodorja az épületegyüttesben működő mezőgazdasági iskolaközpontot.

Simon Virág

2010. január 07., 15:542010. január 07., 15:54

2010. január 07., 16:002010. január 07., 16:00

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A sáromberki kastélyt 2005-ben szolgáltatták vissza a jogos tulajdonosoknak. A Teleki kuratórium egyik tagja, a sáromberki református lelkész, Porkoláb Levente elmondta: Teleki Sámuel megerősítette azt a hírt, hogy el szeretnék adni a tulajdonukban levő épületet. A lelkész megérti a tulajdonosok szándékát, ugyanakkor nagyon fogja sajnálni, ha az épület gazdát cserél. Ez ugyanis ellehetetlenítené a helyi mezőgazdasági iskola működését is, hiszen idén augusztusban jár le az öt éves türelmi idő, ameddig az oktatási intézmény használhatta az épületegyüttest.

Az iskola igazgatónője nem aggódik amiatt, hogy az épületet eladásra kínálják. Szerinte a jelenlegi gazdasági helyzetben egyhamar nem találnak vevőre. Mint elmondta, a nagyernyei polgármesteri hivatallal közösen pályázni akarnak uniós pénzekre, hogy új ingatlant építsenek, ahova majd átköltözhetnek. Ugyanakkor felvették a kapcsolatot a Telekiekkel, kérve a használati jogot szavatoló szerződés meghoszabbítását – választ még nem kaptak.

Nagyernye polgármestere, Jánosi Ferenc szerint nem a helyi közigazgatás gondja, hogy a mezőgazdasági iskolaközpont épület nélkül marad vagy sem. Ezt a tanfelügyelőség kell megoldja, a községvezető szerint úgy, hogy áthelyezi az osztályokat Marosvásárhelyre vagy Szászrégenbe.

Jelenleg a hét épületből álló kastélyban 280 diák tanul, és egy magyar tannyelvű szakiskolai osztály működik.

A rovat további cikkei

2025. december 07., vasárnap

Ép bőrrel megúszta a balesetet az ittasan vezető marosludasi férfi

Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.

Ép bőrrel megúszta a balesetet az ittasan vezető marosludasi férfi
Hirdetés
2025. december 07., vasárnap

Lakástűzhöz és balesethez riasztották a tűzoltókat

Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.

Lakástűzhöz és balesethez riasztották a tűzoltókat
2025. december 05., péntek

A lakók fizettek, a pénz eltűnt – csúszik a vádemelés a milliós sikkasztás ügyében

A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.

A lakók fizettek, a pénz eltűnt – csúszik a vádemelés a milliós sikkasztás ügyében
2025. december 04., csütörtök

Pénteken nyílik a marosvásárhelyi karácsonyi vásár és ünnepi díszkivilágításba borul a város

December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.

Pénteken nyílik a marosvásárhelyi karácsonyi vásár és ünnepi díszkivilágításba borul a város
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

42 millió lejt csoportosított át Marosvásárhely a költségvetési egyensúly megőrzésére

A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.

42 millió lejt csoportosított át Marosvásárhely a költségvetési egyensúly megőrzésére
2025. december 04., csütörtök

Kár lenne nem megmutatni a világnak – első közös kiállításukat tartották a Maros megyei szociális központok

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.

Kár lenne nem megmutatni a világnak – első közös kiállításukat tartották a Maros megyei szociális központok
2025. december 04., csütörtök

Felborult egy autó, a sofőrt a Maros megyei tűzoltók szabadították ki

Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.

Felborult egy autó, a sofőrt a Maros megyei tűzoltók szabadították ki
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Kempinget alakítanának ki a Víkendtelepen, a nyaralóházak hosszú távon maradhatnak

Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.

Kempinget alakítanának ki a Víkendtelepen, a nyaralóházak hosszú távon maradhatnak
2025. december 03., szerda

Idős férfi vesztette életét egy marosvásárhelyi lakástűzben

Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.

Idős férfi vesztette életét egy marosvásárhelyi lakástűzben
2025. december 03., szerda

Debrecen lehet Marosvásárhely új testvérvárosa: virágzó együttműködés körvonalazódik

Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.

Debrecen lehet Marosvásárhely új testvérvárosa: virágzó együttműködés körvonalazódik
Hirdetés