Hirdetés
Hirdetés

Kizárt, hogy teljesíteni tudják a tanügyminisztérium álláscsökkentő utasítását

Képünk illusztráció •  Fotó: Gecse Noémi

Képünk illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

Száznégy tanügyi állás megszüntetésére kapott utasítást a Maros megyei tanfelügyelőség az oktatási minisztériumtól, ezt azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint lehetetlenség teljesíteni.

Antal Erika

2018. október 04., 21:192018. október 04., 21:19

„Elkezdődött az iskola, összeállt az órarend, mindenhol folyik a tanítás, akkor most hogy szervezzük át, kiket tegyünk ki, vagy milyen osztályokat szüntessünk meg?” – fogalmazott Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki azt is elmondta, hogy Bukarestből az látják, hogy összességében csökkent a gyereklétszám, és ahhoz viszonyítják a tanügyi káderek számát is. Holott itt arról van szó, hogy ha kevesebb is a gyerek, az osztályok létszáma ugyanaz maradt,

ugyanannyi tanárra, tanítóra van szükség, mint nagyobb létszám esetén.

Hirdetés

A főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, vidéki iskolákban és óvodákban tapasztalható a legnagyobb gyermeklétszám-csökkenés, de ott is szükség van az iskolákra és óvodákra, az ottani gyerekeknek is joguk van a tanuláshoz. 

Abban lát némi lehetőséget a csökkentésre, hogy visszaadva a románórákat a tanítóknak az arra kiosztott tanári állások újból felszabadulnak. Igaz, hogy azok csak óraadó tanárok voltak, de némi létszámcsökkentést el lehet érni vele, akárcsak azokban az iskolákban, amelyek más tanintézményekkel egyesülve csak alegységként működtek. Ha nem tartanak továbbá igényt az aligazgatói tisztségre, akkor azzal is kevesebb lesz a személyzet – tette hozzá Illés Ildikó, kizártnak tartva azt, hogy 104 tanügyi kádert elbocsássanak. 

Ioan Macarie október 3-ai keltezéssel felszólítást intézett a Maros megyei iskolák igazgatóihoz, írják össze, hány tanügyi alkalmazottjuktól tudnak megválni a 2018–19-es tanévben. A tanintézmények vezetőinek néhány nap áll a rendelkezésükre eleget tenni a felszólításnak. 

Rövidített program a népszavazás miatt

Azokban a tanintézményekben, ahol a polgármesteri hivatalok előkészítik az október 6. és 7. népszavazást, ott pénteken a tanítás hamarabb véget ér. Illés Ildikó elmondta, minden érintett iskola, illetve óvoda maga dönt arról, hogy hányig maradjanak a gyerekek, de 12 órakor legkésőbb távoznia kell mindenkinek. 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Hirdetés