
A munkálatokat már élő közvetítésen keresztül is lehet követni
Fotó: Gecse Noémi
Már online, élő közvetítésben is követhető a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete új székházának építkezése a YouTube videómegosztó oldalon.
2017. szeptember 26., 09:562017. szeptember 26., 09:56
Fikó Csaba, az egyesület tiszteletbeli elnöke megkeresésünkre elmondta, azért tették lehetővé, hogy folyamatosan követhető legyen a csíkszeredai Hunyadi János utcai Összefogás Háza építése, hogy az adományozók is lássák, hogyan haladnak a munkálatokkal, ugyanis többnyire adományokból, és kevesebb részt saját jövedelemből folyik az építkezés.
A földszint már elkészült, és szeretnének hozzáfogni az első emelet felépítéséhez is.
A mozgássérülteket kiszolgáló, teljesen akadálymentesre tervezett épület befejezéséhez azonban még további 90 ezer euróra van szükségük. A munkálatokat ezen a linken lehet követni.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy idén tavasszal fogtak hozzá az új székház felépítéséhez, a háromszintes ingatlanban kapna helyet többek között a textil-, valamint a gyertyaöntő műhelyük, irodák, egy bemutatóüzlet, emellett egy foglalkoztató műhelyt, kilenc akadálymentesített lakást, egy nagy közösségi termet alakítanának ki benne.
Aki támogatná az ingatlan felépítését, megteheti személyesen az egyesület csíkszeredai Márton Áron utca 50. szám alatti székházában, vagy az alábbi bankszámlaszámokra utalhat pénzt: eurót a RO33RNCB0152042362470010, illetve lejt a RO65RNCB0152042362470016 bakszámlára. SWIFT: RNCB RO BU – VAT Nr: RO 520399, Román Kereskedelmi Bank (Banca Comercială Română).
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!