
Már egy ideje várható volt, február 10-én pedig meg is történt – Gáll József lemondott tanácsosi tisztségéről, és ugyanakkor kilépett az MPP-ből is. Döntésének okait kilenc pontban foglalta össze, ezek között főként Mezei János polgármester egyes lépései szerepelnek, de a meg nem valósított választási ígéretek, valamint az MPP frakción belüli diktatórikus módszerek is közrejátszottak a tanácsos lemondásához.
2010. február 10., 15:512010. február 10., 15:51
2010. február 10., 18:462010. február 10., 18:46
Fotó: Gregely Imre
Gáll József a 2008-as helyhatósági választásokon az MPP színeiben jutott tanácsosi mandátumhoz, 2010 február 10-én pedig benyújtotta a lemondását – ezzel egyidőben kilépett a Magyar Polgári Pártból is. Elmondta, döntését nem hirtelen felindulásból hozta, hanem már egy ideje fontolgatja. Az utolsó csepp a pohárban a napokban nyilvánosságra került szerződés volt, amelyet a polgármester, Mezei János írt alá, és amely megkárosítja a város minden lakóját a fűtésrendszer felújítását végző Termoenergy Kft. javára.
A sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában Gáll József kiemelte, a polgármester lépéseit tartja elfogadhatatlannak, nem pedig az egész önkormányzatét, ugyanakkor hozzátette, a fontosabb döntésekről az önkormányzati képviselők is utólag értesültek. Kijelentette, nem ebben a szellemben vállalt önkormányzati képviselőséget, és ezért benyújtja a lemondását.
Fotó: Gergely Imre
Mezei János polgármester aláírt egy olyan szerződést, ami által Gyergyószentmiklós teljes lakossága károsulni fog, mert a város 120 lejt kell fizessen minden gigakalória hő után a Termoenergy Kft.-nek. A polgármester ingyen átadta a Termoenergy Kft.-nek a város vagyonát képező és az előző városvezetés által vásárolt, 54 milliárd lej értékű fűtés-rehabilitáláshoz szükséges közvagyont. A tanács döntésének ellenére 2009-ben a polgármester egyetlen pályázatot sem tett le a fűtés-rehabilitálás ügyében.
A fűtésrendszer ügyével kapcsolatos polgármesteri lépések mellett még a következők olvashatók a nyilatkozatban:
A lakosság pénzéből magyarországi, illetve kommunikációs tanácsadóknak, valamint ügyvédeknek fizet a polgármester nagyon nagy összegeket, amikor a polgármesteri hivatal rendelkezik fizetett alkalmazottakkal, és kicsi a költségvetés. A polgármester preferált média-képviselőknek fizet a lakosság pénzéből. Gáll József továbbá kiemeli, hogy a kampányban megígérték a gazdálkodóknak a mezőőrzés megoldását, ez pedig máig sem valósult meg.
Fotó: Gergely Imre
Mezei János polgármester délután a Gyergyó Televíziónak nyilatkozott az ügyben. Elmondta, tudomásul veszi Gáll József lemondását, de a felhozott vádak mindegyikét visszautasítja.
Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
szóljon hozzá!