
Sokszor nehéz megkülönböztetni a helyi termelőt a viszonteladótól. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hivatalosan is megszületett a Nyárád–Küküllő menti Natura 2000 márkanév, amelyet a marosvásárhelyi Milvus Csoport jegyzett be az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM). A márkanév használati jogát bárki kérheti, aki az említett természetvédelmi területen él, termel valamit, az ötletgazdák pedig azt szeretnék, hogy nemsokára ezzel a márkanévvel megjelölt termékek lepjék el a piacokat, vásárokat, de akár az üzletek polcait is.
2019. július 31., 09:132019. július 31., 09:13
A Nyárád–Küküllő menti Natura 2000 márkanév ötletét egyrészt az adta, hogy az ember, ha kimegy a piacra, nehezen tudja megkülönböztetni a helyi termelőt a viszonteladótól, aki lehet, pár órája egy nagy bevásárlóközpontból szerezte be termékét, másrészt pedig a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület szeretett volna valamit nyújtani a természetvédelmi területeken élőknek – tudtuk meg Kelemen Katalintól, aki három éven át dolgozott a projekt megvalósításán.
A Milvus biológusa hozzátette, a Natura 2000-es területen élők sokszor csak a hátrányát érzik annak, hogy természetvédelmi területen élnek, mert különböző szabályok kötik őket, a Milvus pedig a Nyárád–Küküllő menti Natura 2000-es terület gondnokaként úgy érezte, lehetne ebből előnyt is kovácsolni.
Fotó: Gecse Noémi
A vásárló is tudja, hogy ez olyan termék, ami a Nyárád és a Kis-Küküllő mentéről származik, és lehet, hogy hajlandó akár többet is fizetni azért, hogy természetvédelmi területről származó terméket vegyen” – mondta a Székelyhonnak Kelemen Katalin. Ő úgy látja, hogy míg húsz évvel ezelőtt szinte mindenki a spanyol termékeket vette le a polcról,
Ezt segítené a márkanév, amivel ugyanakkor a Natura 2000-es területet és a természetvédelmet is népszerűsítik. „Nem biót termelnek majd ezen márkanév alatt, szó sincs erről, csak minimális természetvédelmi szabályokat kell betartaniuk a jelentkezőknek” – mutatott rá a biológus.
A márkanévnek a vidék szimbólumait tartalmazó logója is született, melybe belekerült a stilizált Nyárád menti murok és alma, a kibédi hagyma, a makfalvi kerámia, a bözödi, jobbágytelki szalmakalap és a nyárádszeredai Bekecs együttesre utaló táncospár is.
A Nyárád menti muroktól a néptáncoló párig sok minden szerepel a logóban
Kelemen Katalin szerint ez a több mint 19 ezer hektár az ország egyik legnagyobb ilyen természetvédelmi területe, amely egyebek közt azért értékes, mert itt még nagy a biodiverzitás, nincsenek nagy parcellák, hanem szántók, erdőfoltok váltják egymást, de él itt békászó sas, haris, vagy akár a medvét is említhetjük mint különlegességet. „Ezt a természetvédelmi területtípust az Európai Unió hozta létre, az országnak mintegy harminc százalékát kell Natura 2000-es területté nyilvánítani, ahol majd megfelelő védelmi intézkedésekkel kell elérni, hogy ott ne legyen olyan mértékű természetkárosítás, mint az ezeken kívüli területeken. A természetvédelemben nagyon fontos, hogy ne elszigetelt védett területek legyenek, hanem legyenek ökológiai folyosók a különböző fajok számára, és az Unió ezzel ezt igyekszik fenntartani. A mi mostani intézkedésünk pedig azt segítené, hogy az emberek ezeken a területeken meg is tudjanak élni” – összegzett a Milvus biológusa.
Maros és Hargita megye egy részét érinti
A márkanevet a következő települések és azok környékén élők kérhetik: Ákosfalva, Alsóbölkény, Alsóköhér, Backamadaras, Balavásár, Bonyha, Csatófalva, Csíkfalva, Dános, Dicsőszentmárton, Dózsa György, Erdőszentgyörgy, Erzsébetváros, Etéd, Farkaslaka, Gyulakuta, Havad, Kóródszentmárton, Makfalva, Mikefalva, Nyárádgálfalva, Nyárádkarácson, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Nyárádremete, Parajd, Szásznádas, Székelyhodos, Székelyvécke, Szováta, Vámosgálfalva.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
szóljon hozzá!