
Fotó: marosvasarhelyi.info
Gyalogosgázolás történt kedd reggel a marosvásárhelyi Tudor lakótelepen, néhány órával korábban pedig Marosfelfalu mellett hajtott át egy úton fekvő férfin egy sofőr.
2017. május 16., 18:082017. május 16., 18:08
2017. május 16., 19:292017. május 16., 19:29
A Testvériség és a Munka utca találkozásánál a zebrán felnőtt társaságában kelt át egy lány, amikor egy személygépkocsi vezetője elgázolta.
A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop elmondta, a sofőr nem adta meg a kötelező elsőbbséget a gyalogátjárón haladó gyalogosoknak, emiatt következett be a baleset. A 13 éves lányt a kiérkező rohammentősök kivizsgálásra kórházba szállították, majd haza is engedték.
Keddre virradóra a 15-ös országúton, Marosfelfalu külterületén egy 35 éves palotailvai gépkocsivezető személyautójával elgázolt egy 62 éves férfit, aki az úttesten feküdt. Az áldozat a gázolás nyomán életét vesztette. Egyelőre nem tudni, hogy a felsőrépai áldozat miként került az úttestre – tájékoztatott a szóvivő.
Egy nappal korában, hétfő délután az egységes sürgősségi hívószámon egy nő jelentkezett azzal, hogy sérülései vannak egy közúti baleset miatt. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy aznap fél tizenkettőkor a marosvásárhelyi Arató utcában egy 60 éves marosvásárhelyi elgázolt egy 72 éves nőt, aki a zebrán kelt át az úttesten, szabályosan. A balesetet okozó hölgyvezető távozott a színhelyről, még mielőtt a rendőrség kiérkezett volna. Az ügyben nyomozást folytatnak gondatlanságból okozott testi sértés és baleset helyszínének elhagyása miatt.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.
A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.
Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.
A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.
Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.