Erik testvér: nem hamuőrzővé, hanem lámpagyújtogatóvá kell válnunk
Fotó: Barabás Ákos
A Lisieux-i Kis Szent Teréz védelmébe ajánlott udvarhelyi egyházközség idei ünnepének egyik legemlékezetesebb mozzanata volt, amikor a nagyszámú búcsús együtt énekelte a nap szentjének írásaiból készült, Szeretetből élek című dalt.
2018. október 02., 19:542018. október 02., 19:54
A templomünnepre háromnapos lelkigyakorlattal készült az egyházközség. Fülöp László miklósvári plébános személyes hangvételű buzdításai az Isten szerinti jó életvezetésre irányították a figyelmet. Összesereglett hétfőn az egyházközség Bethlen-lakótelepi tagjainak környéken lakó rokonsága is. A székely ruhák változatos motívumai hűen mutatták, milyen sok településről származnak az ott élők.
A kerületi és az udvarhelyi származású papok együtt mutatták be a szentmisét Urbán János Erik ferences szerzetessel, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójával. Beszédében kiemelte a gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz maiakhoz szóló üzenetét: ki-ki képessége szerint tegyen valamit, hogy a plébánia élő közösséggé váljék.
A Székely István kántor-karnagy által vezényelt Iubilate Deo vegyeskar ünnepi repertoárjában szerepelt az alkalomra tanult Cantate Domino is, Tim Blickhan szerzeménye.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
szóljon hozzá!