Február közepére várták a pályázatok kiértékelését azok a kistérségek, amelyek kérelmet nyújtottak be a LEADER térségi cím és az azzal járó támogatás elnyerésére. Az eredményhirdetés helyett a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium honlapján február 24-én szűkszavú közlemény jelent meg, amely szerint a pályázatok értékelése befejeződőtt ugyan, de bizonyos eltérések miatt megyei szinteken újra fogják vizsgálni a kérelmeket, ugyanis azt tapasztalták, hogy az elbírálások nem egységes szempontrendszer szerint történtek.
2011. március 29., 17:062011. március 29., 17:06
2011. március 30., 10:122011. március 30., 10:12
Hiábavaló volt az eddigi munka?
Antal Zoltán, a Nyárád mente Kistérségi Társulás ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a döntés hatalmas felháborodást váltott ki az érdekelt térségek munkacsoportjai (GAL) körében. A Nagyszeben környéki GAL-ok panaszlevelet nyújtottak be nemcsak a mezőgazdasági minisztériumhoz, hanem az EU mezőgazdasági biztosához, Dacian Cioloşhoz is, amelyben felhívják a figyelmet, hogy kétszeri határidőeltolás után új elbírálást akar a minisztérium.
A szebeni példa szerint Antal Zoltán a napokban egy hasonló tiltakozó okirat megfogalmazását és felterjesztését kezdeményezte a székelyföldi GAL-ok részéről is. „Egyesek már eredményeket is tudnak, mások hallgatnak” – mondja az ügyvezető, aki szerint Magyarország esetében is hasonló botrány történt néhány éve. Akkor a magyar kormány úgy döntött, hogy minden olyan akciócsoport támogatást kap, amely formailag megfelelő pályázatot nyújtott be. A magyarok az úgynevezett 3. fejlesztési tengelyből „csíptek le” összegeket erre a célra.
„Hatalmas erkölcsi felelősség hárul arra, aki kimondja a döntést, mert néhány pont különbség miatt lehet, hogy olyan térségek maradnak támogatás nélkül, amelyek sokkal többet dolgoztak és jóval több emberrel konzultáltak, mint azok, akik esetleg az elbíráló szájíze szerinti szöveget terjesztettek fel” – véli Antal Zoltán.
Amúgy a Nyárád menti akciócsoport már hónapokkal ezelőtt fenntartásokat fogalmazott meg, amely szerint a politikum bele fog szólni a döntésbe, és a szakmai elvárások mellett más szempontok is érvényesülhetnek a kedvezményezettek kiválasztásakor.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!