Kínai utat ért a jövő lerajzolása a csíkszentmártoni lánynak

A Fesd le otthonodat, álmodd meg jövődet! címmel meghirdetett versenyen a gyerekeket arra bátorították, hogy művészeti szempontból emeljék ki otthonukat, környezetüket.

Rusz Sándor 2008-ban Kínában dolgozott egy évet, és mivel nagyon lenyűgözte a kínai kultúra, hazatérése óta 46 személynek segített, hogy eljuthasson a kelet-ázsiai országba. Mint mondta, ebben a formában 2013 óta látogatják a 6,5 millió lakosú kínai várost, Vuhszit, amellyel 2015-ben testvértelepülési szerződést írt alá Hargita megye. Csiangszu a Kína keleti partjainál fekvő tartományok egyike. A tartomány 13 prefektúrai szintű városra van felosztva, ezek egyike Vuhszi.

Nem akarta elhinni

A csíkszentmártoni ötödik osztályos Nagy Blanka álmában sem gondolta volna, hogy első helyezést ér el a nemzetközi versenyen – mondta minapi találkozásunkkor a kislány, aki lelkesen mesélt lapunknak Kínában szerzett felejthetetlen élményeiről édesanyja társaságában.

Blanka kiskora óta rajzol, de csak hobbiként tekint erre a tevékenységre, hiszen elmondása szerint gyermekorvos szeretne lenni. A rajzot azonban meglátása szerint ezen a területen is jól fel lehet használni, és remek lehetőségnek tartotta a kínai versenyt is.

„Először nagyon féltem, mert még sosem ültem repülőn, de amikor már a negyedik repülőre ültünk fel, megszoktam. Az út ugyanis nagyon hosszú volt: először négy óra repülés után Dohában, a Perzsa-öbölnél álltunk meg, ott várakoztunk hat órát, és aztán ismét repülőre szálltunk, további nyolc órát repültünk Pekingig. A 18 órás repülőúttal azonban még közel sem ért véget az utazás. A kínai fővárosban vonatra szálltunk, és az teljesen lenyűgözött: 400 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, és ennek ellenére sem dőlt fel az érme, amit próbából felállítottunk az ablakpárkányra. Egyáltalán nem éreztük a nagy sebességet, olyan volt, mintha egy szobában ülnénk. Végül további öt órát utaztunk a vonattal, de ezt az utat nagyon élveztük. Mielőtt elindultunk volna, lefényképeztem az interneten, hogyan írják kínaiul azt, hogy barát. A vonaton a többi diákkal lerajzoltuk ezeket a jeleket egy papírra, és tettünk utána egy kérdőjelet, illetve szívecskéket is rajzoltunk a papírra. Amikor kész lett, a vonaton mindenkinek mutogattuk a táblánkat, amin tulajdonképpen azt állt, hogy »Barát?«, és az emberek nagyon nyitottan fogadták. Megöleltek bennünket, megpróbáltak velünk angolul kommunikálni, sőt, a fiataloknak olyan mobiltelefonjuk volt, hogy belemondták a mondanivalójukat kínaiul, a készülék pedig visszamondta azt angolul, így meg tudtuk érteni egymást” – emlékezett vissza mosolyogva Blanka.

A szentmártoni lány azt is elárulta,

„Itthon sosem próbáltam angolul beszélni, de ott aztán előjött a tudomány, mivel szükség volt rá. Persze nem mindent tudtam, de kézzel-lábbal úgy is megértettem magam az ottaniakkal. Amikor megérkeztünk Nankingba, sok különbséget észrevettünk a hazai tapasztalatokhoz képest. Ott például nagyon nagy a tisztaság, és civilizáltak az emberek. Nagyon kedvesek az ottani gyerekek, könnyen tudtunk barátkozni velük. A fiúk viselkedésén is meglepődtünk, hiszen kinyitották előttünk az ajtót, kihúzták nekünk a széket. Nagyon sok helyen jártunk, nekem a Kínai Nagy Fal volt a kedvencem, annyira gyönyörű, hogy nem is lehet leírni. Ezenkívül megmutatták a hagyományos teafőzési technikáikat, elvittek a Mennyek templomához és a leshani óriás Buddha-szoborhoz, voltunk gyöngygyárban, múzeumban, állatkertben, előadáson. A kikapcsolódás mellett persze a verseny is hangsúlyos része volt a kirándulásnak, több iskolában jártunk, festettünk, rajzoltunk, és maga a díjátadó is csodálatos volt. A teremben, ahol tartották, kiállítást is szerveztek a beküldött munkákból, és jóleső érzés volt, hogy az én rajzomat is kiállították. A díjátadón egyébként székely ruhába öltözve jelentünk meg, és ez nagyon tetszett az ottaniaknak, mindenki fényképezkedni akart velünk. Szerintem életemben nem készült rólam annyi fotó, mint ez az egy hét alatt Kínában. Az ottani ételek azonban egyáltalán nem ízlettek nekem, és nagyon fura illatuk is van, így inkább a nemzetközi gyorséttermekbe jártunk. Az biztos, hogy felejthetetlen emlékeket szereztünk” – húzta alá Nagy Blanka.