
Fotó: Kristó Róbert
A 2010-es roncsautó program keretében magánszemélyek számára kibocsátott (az eredetihez képest tízezerrel megnövelt) ötvenezer értékjegyes keret március elején kifogyott. Az illetékesek és a roncstulajdonosok egyaránt bővítést remélnek. Az értékjegypiacon nagy az érdeklődés, de kevés a tulajdonképpeni mozgás – legalábbis ez derült ki röpke telefonos felmérésünkből.
2010. március 10., 15:322010. március 10., 15:32
2010. március 10., 16:332010. március 10., 16:33
Fotó: Kristó Róbert
\"Összesen 570 értékjegyet adtunk ki, de az érdeklődés továbbra is nagy – mondta Bíró József, a REMAT Hargita Rt. igazgatója. – Csak a mi telephelyeinken még összesen négyszáz személy van feliratkozva autók leadására, amennyiben sikerülne további értékjegyeket hozni.\" Az igazgató azt reméli, hogy egy országos újraosztás során – más területi autóbontó cégeknél fel nem használt – értékjegyeket hozhat Csíkszeredába. Ugyanakkor csütörtökre Borbély László környezetvédelmi miniszter látogatását várják, aki feltételezhetően beszámol a roncsprogram további alakulásáról.
Az országos sajtóban megjelent cikkek szerint jövő héttől a roncsprogram bővítésére lehet számítani. Emil Boc államfő egy televíziós műsorban jelentette be, hogy a Borbély Lászlóval történt megbeszélés alapján a keret 40–50 ezer értékjeggyel való bővítését tervezik.
Fotó: Kristó Róbert
\"Négyszáz euró alatt nem adom, inkább elégetem – vélekedett a csíkszentgyörgyi Péter Zoltán. – Üzemképes ARO gépkocsit vittem be a saját kerekén a roncstelepre, s csak azért adtam le, mert megnyomorítottak az adóval: 2800 lejt kellett volna fizessek egy évre, plusz útadó s biztosítás. De az biztos, 1300 lejért nem adom el az értékjegyet, inkább meggyújtom. Nem fog rajtam valami módos ember nevetni, hogy általam olcsóbban vásárolt autót.\"
Gábor Csaba István újsághirdetésben ígér 800 lejt az értékjegyekért. Amint mondja, egyelőre ő piackutatást tart, vásárolnia nem sikerült. \"Szerintem egyelőre nagyobb a kínálat, mint a kereslet – magyarázta –, de nekem ráér.\"
Az új autót vásárlók nagy része három értékjegyet használ fel a vásárláshoz. Az ECO–CAR-nál a program keretében négy autó talált gazdára, de újabb hétre van vevő. A MIDA-nál Csíkszeredában és környékén nyolcvan járművet vásároltak értékjegyek felhasználásával, legtöbben Dacia Logan vagy Dacia Sandero személygépkocsit. Az Opel Victoriánál Csíkszeredában 25 autó (elsősorban Chevrolet Aveo) talált gazdára.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!