
Hermann Mark Christian. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Facebook-oldalán jelentette be a Szabad Emberek Pártjából való kilépését Mark Hermann Christian, aki arról tájékoztatta az ismerőseit és barátait, hogy ezúttal lemond mind az elnökségi tagságáról, mind pedig a POL-ban betöltött tagsági státusáról.
2018. július 08., 17:062018. július 08., 17:06
„Döntésem háttérben komplex okok állnak, elhatározásom pedig idővel körvonalazódott. A marosvásárhelyi városi tanácsban eltöltött közel két éves időszak számos próbatétellel és áldozathozatallal járt számomra, ezért
– magyarázta döntését a volt városi önkormányzati képviselő, köszönetet mondva mindazoknak akik kiálltak mellette, támogatták erőfeszítéseiben és hittek benne. Ugyanakkor
Ahogy fogalmaz: „ugyanaz az ember maradok aki eddig is voltam, és maradok továbbra is hűséges önmagamhoz és saját elveimhez, elvégre nemhiába dicsérem a napot. Az én küldetésem itt véget ért. Egy szép álom volt...v agy talán csak egy illúzió. Isten veled, POL!”.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
szóljon hozzá!