
Fotó: Erdély Bálint Előd
Összesen két személy ellen intézkedtek kedden éjszaka a rendőrök Székelyudvarhelyen, akiket a kijáráshoz szükséges dokumentumok nélkül igazoltattak az utcán. Mi a helyi rendőrség kollégáit kísértük el egy éjszakai őrjáratra, közben pedig teendőikről és a lakók kötelezettségeiről érdeklődtünk. A nappali kijárási tilalommal kapcsolatos megbízásukról is beszéltek.
2020. március 25., 18:282020. március 25., 18:28
Lényeges felelősség hárul a sürgősségi állapot kihirdetése miatt az állami rendőrség alárendeltségébe került helyi rendőrökre is, akiknek kiterjesztették tevékenységi körét – fejtette ki László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője. Mint mondta, nemcsak az otthoni elkülönítésben és karanténban lévőket ellenőrzik, de az éjszakai és nappali kijárási tilalom, illetve egyéb óvintézkedések betartatásából is kiveszik a részüket, együtt dolgozva az állami rendőrséggel. Egyébként most már
Kézzel írott, kinyomtatott és elektronikus formában is be lehet mutatni a kijárást igazoló dokumentumokat
Fotó: Erdély Bálint Előd
László Szabolcs rámutatott: ezentúl este kilenc órától járják körbe a hatóságok Székelyudvarhelyet, ahol hangosbemondón, román és magyar nyelven is kérik a lakókat, hogy csak valóban indokolt esetben hagyják el a lakásukat.
– jelentette ki. Természetesen az állami rendőrséggel közösen a későbbi, sőt most már a nappali órákban is fognak ellenőrzéseket tartani, az igazoló dokumentumokat kérve.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A keddi éjszakai őrjárat során, amikor nem csak az utcákat, de a parkokat is ellenőrizték, több személyt is leigazoltak a rendőrök a figyelemfelkeltő körútjuk után. Számunkra meglepően sok ember volt az úton, de
Volt azonban két személy, akiket este tíz óra után nem sokkal vontak kérdőre a rendőrök és kiderült, hogy ők nem rendelkeznek a szükséges iratokkal, így intézkedniük kellett a hatóságoknak. Szerencsére több ilyen esettel nem találkoztak reggelig.
Éjszaka egyébként fokozott volt a rendőri jelenlét Székelyudvarhelyen, számtalan állami rendőrrel is találkoztunk, akik az utcákat ellenőrizték. Ők a csendőrséggel is dolgoztak együtt. Céljuk az előírt intézkedések betartatása, hogy elkerülhessük a koronavírus terjedését – tette hozzá.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Most már nappal is fognak intézkedni a rendőrök a kijárási tilalom betartatása miatt, ami folyamatos ellenőrzéseket jelent – közölte László Szabolcs. Ekkor a munkáltató által kiállított dokumentumot vagy a saját felelősségre írt nyilatkozatot fogják kérni az igazoltatott személyektől. Utóbbit egyébként az ellenőrzést végző rendőr segítségével is kitölthetik a helyszínen egy alkalmazásnak köszönhetően.
– jelentette ki. Kiemelte, a saját felelősségre kiállított nyilatkozatban,
Kedden éjszaka két személy tartózkodott az utcán jogosulatlanul
Fotó: Erdély Bálint Előd
Példaként felhozta, hogy ha valaki mondjuk a nagyszüleinek segít, akkor le kell írja, hogy mennyi idő, amíg bevásárol neki, ezt hol teszi meg és mennyi idő alatt ér haza. „Ez nem lehet egész napos program” – fogalmazott.
Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a lakóktól nem csak kinyomtatott, de elektronikus, illetve kézzel írott formában is elfogadják az igazoló dokumentumokat, ha megfelelnek a követelményeknek. Ezt Venczel Attila Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának jegyzője is megerősítette lapunknak.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
szóljon hozzá!