
Fotó: Haáz Vince
A magyar állampolgárságról zajlott tartalmas beszélgetés Tusványos szerdai napján. Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség miniszteri biztosa és Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezetője, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójának kérdései mentén járta körbe a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdéseket, érintve múltat, jelent és jövőt.
2023. július 19., 19:072023. július 19., 19:07
2023. július 19., 19:202023. július 19., 19:20
Kezdésként a miniszteri biztos felvázolta, a kettős állampolgársági törvény 13 évvel ezelőtti meghozatala óta mostanáig
Wetzel Tamás miniszteri biztos elmondta, a kezdetekkor még csak egy álom volt az, amit mára elértek, 2010-ben még el sem tudták képzelni, hogy mindez ennyire magától értetődő lesz.
Mindennapi kihívások
Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul – aki 2017 óta vesz részt a kettős állampolgárságért folytatott munkában – elmondta: az ő konzuli kerületük hat megyére terjed ki, ezért számukra a kihelyezett konzuli napok – melyekből száznál is több van egy évben – jelentik a munka dandárját, mivel ezek alkalmával
Fotó: Haáz Vince
„Ez nagyon sokat segít, mivel mindig a legelesettebbek azok, akik nem jutnak hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy számukra ez egy misszió, annál a praktikus oknál fogva, hogy
A főkonzul ugyanakkor kiemelte azt is, hogy az ő esetükben, az elszórványosodott régiókban teljesen más kérdések merülnek fel a honosítással kapcsolatban, mint például Székelyföldön.
– fogalmazott. Mint kifejtette ez egyrészt azért áll fenn, mert 14 éves kor alatt nem vizsgálják a nyelvtudást, és rengetegen élnek szórványban, akik nem kerülnek kapcsolatba a magyar intézményi hálóval, ugyanakkor azért is, mert
Fotó: Haáz Vince
Meglátása szerint a magyar nemzetpolitikának fontos kihívása az is, hogy hogyan tudnak eljutni olyan helyekre, ahová a magyar nemzetpolitika és a magyar külügy közös koprodukcióval nem jutott el. Emiatt
Egy újabb kihívásnak azt tartja, hogy úgy tudjanak idomulni a megváltozott körülményekhez, hogy az politikailag korrekt legyen, de a nemzeti érdeket is érvényesíteni tudják. Grezsa Zoltán ugyanakkor kiemelte, hogy a kihívások leküzdésében nagy segítségére vannak kollégái, „Hála Istennek jó kollégáim vannak, nekünk ez nem kötelesség, hanem vállalás, szívügy” – fogalmazott.
Fotó: Haáz Vince
A miniszteri biztos ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódóan elmondta, hogy mivel a magyar állampolgárság öröklődik, emiatt jók a felvetések. Kifejtette, hogy „a világ számos, távoli pontján – például belső Argentínában és Brazília bizonyos völgyeiben is – vannak magyar telepek, szórványban élő harmadik-negyedik generációk, velük is próbáljuk fenntartani a kapcsolatot. A statisztikák, a népszámlálási adatok pedig magukért beszélnek, és nem nekünk dolgoznak” – fogalmazott. Közelebbi példaként erre a jelenségre Temesvárt is említette, hozzátéve, hogy más nagyvárosokat is tipikusan fel lehetne hozni.
– fogalmazott Wetzel Tamás.
Az állampolgárság az érzelem és a praktikum egyvelege
Kérdésre válaszolva, miszerint mi a tapasztalat, az állampolgárság felvétele során az érzelmi kérdés, vagy a vele járó pozitív előnyök motiválóbbak inkább az emberek számára, Grezsa Csaba főkonzul elmondta, hogy
Nekik azonban feladatuk az is, hogy azt is kommunikálják, hogy ha valaki magyar, vegye fel az állampolgárságot, mert az jó lesz, hiszen számos előnnyel jár, ha csak az utazást vesszük is alapul. Erről szólt a három évvel ezelőtti Két állampolgárság kétszer annyi lehetőség nevet viselő kampányuk is.
Fotó: Haáz Vince
Wetzel Tamás kiemelte, hogy
Ezt maga és a felmenői magyarsága miatt is megérdemli az ember – ez az érzelmi vonal. Túlnyomórészt ez motiválta az embereket – az első években különösen –, hiszen ez tulajdonképpen egyfajta történelmi igazságtétel is – fogalmazott, hozzátéve, hogy az érzelem és a praktikum kérdése ebben a dologban régióról régóra változik, hiszen
Saját bevallása szerint ő az emóciót látja benne a legfontosabbnak.
Állandó munka
Az állampolgársággal járó állandó munkához több százezer ügyirat kapcsolódik, Magyarországon ezt a munkát kormányablakok látják el, de Kolozsváron is jól működik ennek a munkának a menedzselése a főkonzul szerint, hiszen
Ebből adódóan kevesebb ügyük van, mint a csíkszeredai kollegáknak – magyarázta, hozzátéve, hogy ma már nem a honosítás van előtérben, az állampolgársággal rendelkezők ügyeit kell inkább intézni – útlevélkérelmet, házassági anyakönyvi kivonat honosítást, babakötvényt stb.
A főkonzul arra is kitért, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a román hatóságokkal, de a kettős állampolgárság intézménye nem teljesen szabályozott terület. Vannak tisztázatlanságok, nemzetközi jogi kérdések, például
Amennyiben azonban román lakhely szerepel a magyar okmányban, csak abban az esetben engedik át a román határon, ha mindkét szülő beleegyezése adott.
Fotó: Haáz Vince
A jövő kérdései, a következő évek kihívása
A jövőről Wetzel Tamás miniszteri biztos elmondta: fontos az, hogy a következő költségvetési ciklusban mire tud fókuszálni a magyar nemzetpolitika, fenntartás kontra fejlesztés tekintetében. A kihívásokról beszélve pedig közölte, hogy
A miniszteri biztos ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a két főkonzulátus, amit 13 éve a nullából építettek ki, nem tudta volna és nem tudná ma sem ellátni a feladatát teljes mértékig, ha nem lenne a rengeteg segítő – társadalmi, egyházi szervezetek, helyi közösségek –, akiknek munkáját méltatva köszönetet mondott.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
szóljon hozzá!