
Még nem tudni, hogy lesz-e valami a nagy tervekből
Fotó: Erdély Bálint Előd
Két cégtársulás is jelentkezett a Hargita Megye Tanácsa által második alkalommal meghirdetett, mintegy ötven kilométeres útszakaszt magába foglaló udvarhelyszéki modernizálási projekt kivitelezésére, ám továbbra is veszélyben van a nagyberuházás, hiszen kérdéses, hogy marad-e elég idő a megvalósításra.
2020. november 13., 09:122020. november 13., 09:12
2020. november 13., 11:442020. november 13., 11:44
Noha az első közbeszerzési eljárás során egyetlen építőcég sem jelentkezett az összesen 124 millió lej értékű, közel ötven kilométernyi út felújítását és újjáépítését magába foglaló projekt kivitelezésére, a második licit látszólag jobban alakult – tudtuk meg Borboly Csabától, Hargita Megye Tanácsának elnökétől. Mint mondta:
A megyei önkormányzat vezetője arra is kitért, hogy problémák merültek fel a romániai társulás esetében,
Ez azonban további gondokhoz vezethet, hiszen az említett társulás így talán meg fogja óvni a döntést, amely miatt csak később hirdethetnek nyertest a közbeszerzési eljáráson, ezért a munkálatok is tolódnak. Félő azonban, hogy
Így, ha nem kapnak haladékot a megvalósításra az Európai Uniótól, akkor az addig elvégzett munka árát is vissza kell fizesse az intézmény. Korábban Borboly azt is elmondta, hogy
A vizsgálatok eredményét hamarosan közölni fogja az intézmény.
Mintegy két éve jelentette be Hargita Megye Tanácsa, hogy egy pályázat révén
Ebből konkrétan Bikafalvától Kányádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, valamint a Kányád–Székelydálya–Városfalva és a Városfalva–Oklánd–Kovászna megye határa szakaszon korszerűsíthetnek.
– nyilatkozták korábban a megyei tanács munkatársai, valamint a projektben érintett települések vezetői.
Tavaly év végén egyébként még ötven millió lej értékű hitelvonalat is jóváhagyott a megyei önkormányzat testületi többsége annak érdekében, hogy zavartalan legyen a megvalósítás finanszírozása.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
1 hozzászólás