
Korszerűbb lakhatási feltételek az iskola kollégiumában
Fotó: Gecse Noémi
Korszerűsítették a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának bútorzatát. A munkálatokat a magyar kormány finanszírozta.
2018. június 06., 18:002018. június 06., 18:00
A csíkszeredai egyházi iskola az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságához nyújtott be pályázatot, amely sikeres elbírálását követően 20 millió forintos támogatásban részesült – közölte lapunkkal Tamás Levente igazgató.
Fotó: Gecse Noémi
– tette hozzá.
Fotó: Gecse Noémi
Többek között kicserélték a kollégium hálószobáinak bútorzatát: új ágyakat, szekrényeket, valamint polcokat szereltek be.
Fotó: Gecse Noémi
A közlekedőfolyosó, valamint néhány tanterem padlóborítását is feljavították, mindemellett pedig a kollégiumi világítótesteket is energia-hatékony izzókra cserélték – tudtuk meg az igazgatótól. A pályázat kivitelezési határideje egy hete zárult le.
Több mint hatvan házkutatást tartottak és hat embert őrizetbe vettek egy olyan adócsalási ügyben, amely a gyanú szerint építkezési cégeket érint, és Hargita, illetve Maros megyében is vizsgálatokat folytatnak.
Az ukrán hadsereg légvédelme péntek reggel lelőtt egy drónt Románia határának közelében, mindössze száz méterre a Tulcea megyei Chilia Veche településtől – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Tizenegy embert vettek őrizetbe és további négy gyanúsított ellen hatósági felügyeletet rendeltek el annak a fővárosi prostitúciós ügynek a fejleményeként, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a DIICOT.
Nicușor Dan pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kihirdette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt, miután az alkotmánybíróság döntésének indoklása megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Péntek reggel 7 óra 15 perc körül újabb Ro-Alert üzenetet kaptak Tulcea megye Ukrajnával határos térségének lakói az orosz-ukrán háborúval összefüggésben. Ez volt a negyedik ilyen riasztás szerda este óta.
A múlt évben történt vadkároknak valamivel több, mint a hatvan százaléka esetében kaptak kártérítést a Hargita megyei károsultak, a közeljövőben viszont várhatóan a fennmaradó hányaduk is pénzéhez jut. Ők többnyire terméskárok megtérítésére várnak.
Csütörtök este megjelent a Hivatalos Közlönyben az alkotmánybíróság február 18-i határozatának indoklása, amelyben alkotmányosnak minősítette a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvény tervezetét.
A Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földrengés történt csütörtökön 19 óra 21 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Ilie Bolojan csütörtökön kijelentette, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt a következő napokban kihirdeti az államfő, így Romániának esélye van megkapni a visszatartott uniós helyreállítási források nagy részét.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni csütörtöki orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!