Kiállítások hétvégéje Udvarhelyen

Csütörtökön kezdődik a Tavaszi Expo Nemzetközi kiállítás és vásár a sportcsarnokban, valamint a Küküllő-parti dísznövény-kiállítás és vásár a városi parkban.

Pál Gábor

2010. május 12., 18:522010. május 12., 18:52

Idén a Székelyudvarhelyi Városnapok szárnyai alatt kerül megrendezésre mindkét esemény. Több mint 50 kiállító jelentkezett, melyeknek nagy része hazai cégekből áll. Molnos Zoltántól, a Tavaszi Expo főszervezőjétől megtudtuk, ebben az esztendőben rendkívül színvonalas kiállítás lesz, sok újdonságra számíthatunk.

Ilyen lesz többek közt egy óriásstand a sportcsarnokban, ahol a Góbé termékek lesznek felsorakozva – Székelyföld élelmiszertermékeinek levédett, új márkája. Molnostól megtudtuk, hogy a sportcsarnok előtt – ahogy az lenni szokott – autók és kerti bútorok lesznek kiállítva, emellett pedig, a gyerekek örömére, egy Udvarhelyen nem mindennapi méreteket öltő vidámparkot is kialakítottak.

A városi parkban dísznövényeket tekinthetünk majd meg, de lesznek szakmai konferenciák is, és adnak jó tanácsokat az egészséges táplálkozásról. Csütörtökön lesz a Hagyományos mesterségek utcájának megnyitója is, ahol a dísznövények kiállítása mellett megtekinthetők lesznek a régi szakmák fortélyai, ugyanakkor barantabemutatóra és jurtaállításra is sor kerül. Mindhárom rendezvény május 13–16. között látogatható, reggel 10-től este 7 óráig.

II. Székelyudvarhelyi Városnapok, csütörtöki program

10.00–12.00 A tánc és zene világa – gyerekfoglalkozás az Udvarhely Táncműhellyel – helyszín: Művelődési Ház.

12.00 Tavaszi Expo, Nemzetközi kiállítás és vásár (megnyitó) – szervező: Molnos Art Kft. és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – helyszín: városi sportcsarnok

13.00 Hagyományos mesterségek utcája (megnyitó) – szervező: Székelyföldi Kézművesek Egyesülete és Székelyudvarhely polgármesteri hivatala – helyszín: városi park

13.00 Küküllő-parti dísznövény-kiállítás és vásár (megnyitó) – szervező: ASSA tervező, kiadó és szolgáltató kft. és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – helyszín: városi park

17.00 Alkotóműhely gyerekeknek – szervező: székelyudvarhelyi Művelődési Ház – helyszín: Művelődési Ház

19.00 F. G. Lorca: Bernarda Alba háza, a Lodzi Színművészeti Egyetem (Lengyelország) előadása – mozgásszínház – szervező: Tomcsa Sándor Színház – helyszín: Művelődési Ház

Egész napos rendezvény: Székelyudvarhelyi Diáknapok

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

2025. szeptember 11., csütörtök

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő

Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő
2025. szeptember 10., szerda

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde