Ki mit tehet az iskolai erőszak megfékezése érdekében?

Sok gyerek a családban ért sérelme miatt válik dominánssá, ezt a feszültséget vezeti le valójában. Vannak a közösségekben olyanok, akik maguk mellé tudnak állítani tömegeket. Aki csatlakozik egy bántalmazóhoz, az esetleg fél attól, hogy ha nem teszi ezt, akkor ő válik célponttá. Van olyan, aki passzív marad adott helyzetekben, és ritkábban akad olyan is, aki segíteni próbál.

– Mi lehet a kiközösítés oka?

– Szinte bármi. Nagyon gyakori például kisebb iskolások körében az, hogy valakit beskatulyáznak, megbélyegeznek. Ő az, akit olyasmivel címkéznek fel, ami nem igaz rá. Gyakori eset szintén az, hogy megszégyenítik az adott gyermeket az osztály előtt azzal, hogy lehúzzák a nadrágját. Viccesnek tűnik a helyzet, de van aki ezen nem tud túllépni és maradandó sérülést okoznak neki. Ezeket át szoktuk beszélni a gyerekekkel. Ugyanakkor

Jellemzően kizárnak valakit egy csoportbeszélgetésből, vagy előfordul olyan is, hogy nem zárják ki, de pont olyan dolgokat beszélnek meg ott róla, amivel direkt bántják őt. Sajnos népszerű az is, hogy elmásított fotókat küldenek tovább a bántott személyről. Ezekben az esetekben mindig megkérjük a gyerekeket, hogy ne küldjenek magukról fényképeket másnak, főleg meztelen fotókat ne, még akkor se, ha úgy érzik, hogy az adott személyben tökéletesen megbíznak. Nemrég egy iskolai verekedést filmeztek le fiatalok és az volt az érdekes, hogy senki nem avatkozott közbe, azt mondták, hogy megérdemelte a bántott fél a verést.

– Hogyan oldódik meg egy-egy ilyen helyzet?

– Mindegyiket sajátos esetként kell kezelni és sokat kell beszélni róla. Én ki szoktam emelni a diákoknak, hogy különbség van a vicces heccelés és tényleges csúfolódás, illetve a társaik kiközösítése között, ez utóbbiban ott van a szándékosság. Egy konfliktuskezelési képzés részeként a resztoratív, azaz jóvátételi, helyreállító technikát ismertették az iskolapszichológusokkal, amelyet nevelőotthonokban, börtönökben használnak, és ami a közösségnevelésről szól. Előbb egyénileg beszélnek a célszeméllyel, majd szembesítik az érintetteket – mert sokszor az a baj, hogy a bántónak általában alacsony az empátiakészsége, dominanciára törekszik, sokszor ő maga is bántalmazott, nagyon gyakran nem tud mit kezdeni a konfliktushelyzetekkel. De ha foglalkozol vele és sokat beszélsz erről a dologról, tudsz segíteni neki abban, hogy átérezze a másik fél helyzetét, hiszen legtöbbször ő is ebben a helyzetben van, csak egy másik oldalon. Ha ezt megérti, akkor tud ez az egész változni. 

Léteznek ugyanakkor prevenciós technikák is, amiket az osztályokba be szoktunk vinni, és használ. Van például egy nagyon jó folyamatindító játék. Először körbe állunk a gyerekekkel, ezután kettőt, hármat kiküldünk a körből és arra kérjük őket, hogy próbáljanak bejutni. A kört alkotók azt az instrukciót kapják, hogy ne engedjék be a kint lévőket, csak akkor, ha szépen kérik őket. A játék során nagyon jól előjönnek az érzések. Azonnal megérinti azt, akit nem engedtek be. Tudatosul benne, hogy milyen érzés az, amikor ki van rekesztve. Fontos figyelni a módszerekre, óvatosan kell lavírozni, hogy ne a várt eredmény ellenkezőjét érjük el.

– Ki mit tehet a helyzet javulása érdekében?

– Sokat beszélünk a gyerekekkel erről. Fontos, hogy tudják mi számít árulkodásnak, és melyek azok a helyzetek, amikor felnőtt segítségét kell kérjék. A pedagógusok, a tanítónők vagy osztályfőnökök a csoport formálódását tudják figyelemmel követni. Továbbá

Lényeges, hogy családtagjai is értésére adják és éreztessék a gyerekekkel, hogy nagyon rossz következménye lehet a bántásnak, zaklatásnak. Abban az esetben, ha a bántalmazott gyermek konkrétan nem panaszkodik, a megváltozott viselkedéséből lehet észrevenni, hogy baj van. Ha szorong, ha sokat sír, nagyon nem akar menni iskolába, vagy ahogy az iskoláról beszél, mind-mind árulkodó jel lehet a szülő vagy pedagógus számára – mutatott rá zárszóként az árulkodó jelekre az iskolapszichológus.