
Érdemes komolyan venni a vadveszélyre figyelmeztető közlekedési táblát
Fotó: Mihály Csaba
Az utóbbi időszakban egyre több vad és gépjármű ütközéséről szóló hírt lehet olvasni. Ezek közül néhány ténylegesen szenzációs, önmagában a tények miatt is. Jelen romániai viszonyok között a vad–gépjármű ütközések kapcsán a vadászatra jogosultak felelősségre vonása és a vadban bekövetkezett kár követelése egyaránt a valóságtól elrugaszkodott.
2017. október 08., 13:582017. október 08., 13:58
2017. október 08., 14:002017. október 08., 14:00
Augusztus hónapban történt például Gorj megyében olyan eset, amikor egy Olaszországból hazatérő személy kisebb személyautójával
Ugyancsak augusztusban Szeben megyében is történt egy komolyabb baleset, amelyben hét vaddisznó volt az áldozat. Csodával határos módon, személyi sérülés egyik említett esetben sem történt. A szenzációsnak számító események sora azonban szeptember hónapban is folytatódott.
Nagy valószínűséggel, vagy a baleseti jegyzőkönyv orvvadászatra vonatkozó része lesz érvénytelenítve, vagy peres ügy kerekedik ki belőle, ugyanis az orvvadászat bűnténynek minősül.
A bírósági ügyek valószínűsége egyébként is nagy, hisz egy vad-gépjármű ütközés esetenként tetemes anyagi kárral járhat, és nagytestű vaddal való ütközés során személyi sérülések is előfordulhatnak. A károk viselésének módja pedig sokak számára nem egyértelmű. Jogi tanácsadással foglalkozó fórumokon láttam, hogy a vadon élő- és háziállatokkal történt közúti ütközéseket megpróbálják összemosni.
Pontosabban, a Ptk. vonatkozó passzusai úgy fogalmaznak, hogy az a felelős, akinek a kár bekövetkeztének idején a jogi őrzése alatt állt az állat. Ezt a jogászok úgy próbálják értelmezni, hogy
A vadászatra jogosult a vadállományt csak ügykezeli, annak gondnoka. Feladata a vadállomány egyedeinek illegális vadászat és egyéb behatások elleni védelme, valamint felelősséggel tartozik a mezőgazdasági és erdészeti kultúrákban, illetve a háziállatokban bekövetkezett a károkért egy speciális jogszabály értelmében. Ilyen megközelítésben,
Követel, majd fizet az autótulajdonos?
Egy ilyen, Temes megyei jogi háború idén szeptemberben kapott nagyobb hírverést, habár 2016-ban történt ügyről van szó. Röviden, egy gépjárművezető autójavítási költséget képező 1000 euró nagyságrendű összeget követel egy vadásztársulattól, ez utóbbi viszont 4000 eurót, amennyi az elgázolt őzsuta kártérítési értéke. A kártérítési értékkel kapcsolatban azt szükséges megemlíteni, hogy vadászidényen kívül, orvvadászat során elejtett egyedek kártérítési értékeit tartalmazza a vadászatról és vadállomány védelméről szóló törvény. A vadásztársulat erre hivatkozva követel 4000 eurót egy őzsutáért. Az ügy minden részletében számomra nem ismert, csak az események sorrendje. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem egyértelmű, a vadásztársulat az őt ért kárt próbálja felhajtani, vagy inkább a követelés egy válaszlépés a gépjárművezető akciójára.
Igazából a vadásztársulat álláspontja is érthető, hisz Romániában 5000 hektár a legkisebb vadászterület kiterjedése. Ekkora és ennél nagyobb területen szabadon élő állatok eshetnek közlekedési balesetekben áldozatul, de ez teljesen független attól, hogy éppen ki a vadgazda és hogyan végzi a munkáját. Egyetlen kivétel létezhet, éspedig az, mikor vadászati tevékenység (hajtás) zavarja a vadat közlekedési utakra.
A fenti magyarázat során felmerült két dolog, ami külön tárgyalást érdemel. Ezek: a napszak és a figyelmeztetés.
Ezen szakaszokat a vadászatra jogosultak ismerik, és kérik a közútkezelőt (CNADNR), hogy vadveszélyre figyelmeztető táblákat helyezzen ki. A figyelmeztető táblák oda vannak kihelyezve, ahol a veszélyes szakaszok kezdődnek, és ki vannak egészítve a veszélyes szakasz hosszúságát mutató táblával.
Az egyébként banálisnak tűnő, vadveszélyre figyelmeztető táblákat ajánlatos tehát komolyan venni. Azért is, mert egy, ez év májusi
A döntés indoklásának szellemében viszont, ha táblával lett volna jelezve a veszélyhelyzet, a gépjárművezető kénytelen lett volna viselni a bekövetkezett kárt. Gépjárművezetői szempontból legjobb megoldás az elővigyázatos vezetés, második az önkéntes biztosítás (CASCO).
A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!