A Nagy Románia Pártja által támogatott két Maros megyei polgármester emelt kifogást az ellen, hogy a megyei önkormányzat miként osztotta el a települések között az ÁFA befizetésből visszakapott 20%-ot.
2010. február 13., 22:052010. február 13., 22:05
2010. március 08., 13:282010. március 08., 13:28
A két elöljáró szerint „készakarva” nem kaptak elég pénzt, holott fontos projekteket kell befejezniük. „Nevetséges, hogy csak 50 ezer lejt kapott egy olyan infrastruktúrájú község, mint az enyém. Nem is tudom, mihez kezdjek az összeggel. Azt hiszem, a közvilágításhoz fogom felhasználni”– mondta Alsókőhér elöljárója, Emanoil Hurdugaci.
Petele polgármestere, Sorin Pădurean amiatt panaszkodott, hogy sok az adóssága, ezért nem tudja, hogyan ossza be a kapott összeget. „Mivel a 3100 lakos közül több mint a fele roma nemzetiségű, ezért sok pénzre van szükségünk a szociális támogatásra. Nem tudom, milyen kritériumok alapján osztották el a pénzt, de figyelembe kellett volna venniük a községek szegénységi szintjét is. Felújítási projektünk van utakra, vízhálózatra, kultúrotthonra és szociális támogatási központ létesítésére” – mondta a polgármester.
Kifogásai azonban azért nem állják meg a helyüket, mert a most szétosztott mintegy 31 millió lejből (melyből 9 milliót a megyei jogú városok, 7.760.000-et a városok, 15 milliót pedig a községek kaptak) a legfontosabb infrastrukturális projektek önrészét finanszírozzák, azokat, amelyeknél az önrészt 2010-ben kell kifizetni, tehát sem a szegénységi, sem az eladósodási szintet nem vették figyelembe. Ezentúl pedig a kapott összeg nem a Maros megyei önkormányzattól függött, csupán a szétosztást irányították, és Lokodi Edit Emőke tanácselnök szerint mindenhova juttattak valamennyit, de ennél százszor több összegre készültek el különböző projektek Maros megyében.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!