
Fotó: Presidency
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát pártokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan.
2025. május 30., 11:452025. május 30., 11:45
2025. május 30., 11:462025. május 30., 11:46
Az államfő azt mondta a lakása előtt várakozó újságíróknak, nagyon jónak értékeli a pártok vezetőivel, majd a pártok képviselőiből álló munkacsoporttal folytatott egyeztetéseket,
– ismerteti az Agerpres.
Azt is elmondta, a pénteki egyeztetésen még nem esik szó a tisztségek elosztásáról.
– fogalmazott a soron következő kormányfő személye kapcsán Nicușor Dan.
Az államelnök ugyanakkor kijelentette, továbbra is úgy látja, hogy két-három héten belül beiktatják az új kormányt.
Azt is elmondta, a tárgyalásokon részt vevő politikai szereplők és szakértők egyetértettek abban, hogy a munkára kivetett adót nem tanácsos megemelni.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
szóljon hozzá!