
Fotó: Tuchiluș Alex
Kézdivásárhelyen nem sokkal 14 óra előtt 27,53 százalékos részvételi arányt jegyeztek, ami ugyan hajszállal gyengébb a megyei átlagnál, de többen járultak az urnákhoz, mint négy évvel ezelőtt a nap ezen szakaszáig.
2024. december 01., 14:382024. december 01., 14:38
2024. december 01., 14:422024. december 01., 14:42
Miközben az országos részvételi arány 26,11 százalékos volt nem sokkal 14 óra előtt, Kovászna megyében a szavazásra jogosultak 28,38 százaléka járult az urnákhoz, a tehát jóval nagyobb arányban, mint egy héttel ezelőtt, sőt
Kézdivásárhely is jobban áll a múlt vasárnaphoz képest a maga 27,53 százalékával, és addig az időpontig időarányosan többen (mintegy 4400-an) mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt.
Még a leggyengébben „teljesítő” 51-es körzetben is a szavazási kedv 8 százalékos növekedése is mutatható ki a 2020-as parlamenti választásokhoz képest.
Kollégánkat a túlbuzgó illetékes alig akarta engedni fotózni Kézdivásárhelyen
Fotó: Tuchiluș Alex
A voksát a Benedek Elek Óvodában leadó Bokor Tibor polgármester Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy azért szavazott, hogy legyen magyar képviselet és magyar jövő!
– fogalmazott az elöljáró.
„Ne engedjük meg, hogy más döntsön a mi sorsunkról itt, Romániában” – tette hozzá Fejér László Ödön, az RMDSZ szenátorjelöltje.
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei elnöke Szárazajtán szavazott
Fotó: RMDSZ – HÁROMSZÉKI TERÜLETI SZERVEZET
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke Szárazajtáról jelentkezett be, onnan, „ahol 1944. szeptember 26-án szélsőségesek 13 ártatlan magyar embert mészároltak le.
„Erre emlékezve adtam le voksomat a székelyföldi magyar jövőre. Azért jöttünk ide, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a világ nagyon gyorsan változik, és láthattuk az elmúlt napokban, hogy megerősödött a magyargyűlölet Romániában. Ezzel csak úgy tudunk szembeszállni, hogyha a mai nap sokan megyünk el szavazni. Éppen ezért
– nyilatkozta a politikus.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!