
Az eseményt házasok mellett jegyespároknak is ajánlják. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nyolcadik alkalommal szervezik meg február 11–18. között a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Római Katolikus Plébánián a Házasság hetét, amelynek idei központi témája az állandó megújulás. A résztvevő párok egyházi és világi programok során fűzhetik szorosabbá kapcsolatukat, a zárónapon pedig házassági ígéretüket is megújíthatják.
2024. február 10., 09:552024. február 10., 09:55
Az eseménysorozat február 11-én, vasárnap 12 órától szentmisével kezdődik a Boldog Özséb templomban, majd ugyanaznap este 6 órától romantikus vacsorára várják a házaspárokat az egyik helyi étteremben. Az est során a résztvevők a csíkkarcfalvi Kelemen-házaspár vezetésével különböző gondolatébresztő kérdéseket beszélhetnek át párjukkal, illetve előadást hallgathatnak meg az esemény központi témája kapcsán.
Kedden, ugyancsak 18 órától Újuljunk meg együtt! címmel játékos párkapcsolat-építő délutánt tartanak az alagsori hittanteremben, amely közös teázással és kötetlen beszélgetéssel zárul.
Jövő pénteken 16.15-től a templomban folytatódik az események sora a házaspárok keresztútjával, amelynek állomásainál egy-egy házaspár olvassa fel a kapcsolódó bibliai szövegrészt. Szombaton 18 órától egy meglepetés-filmet vetítenek le a pároknak a hittanteremben, majd meg is beszélik a látottakat. Február 18-án, vasárnap 12 órától szentmise zárja az eseménysort, ahol a résztvevők a házassági ígéretük megújítása mellett áldásban is részesülnek.
„A házasságot erősítő napok ezek, olyan programokat próbálunk szervezni, ami összehozza a párokat és megállásra készteti őket a sűrű, szaladós hétköznapokban” – mondta el érdeklődésünkre Kertész Tibor szervező. Hozzátette,
és tapasztalataik alapján leginkább a romantikus vacsora iránt nagy az érdeklődés. Létszámban a középkorúak dominálnak, de fiatal házasok és az idősebb korosztály is bekapcsolódik a programokba.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a résztvevők arról számolnak be, hogy a Házasság hete valóban megújítja a kapcsolatukat, segít egymásra irányítani a figyelmüket.
– fogalmazott a szervező.
Kiemelte, ilyenkor a párok általában a nagyszülőkre bízzák a gyerekeiket, próbálnak egy kis „énidőt” biztosítani maguknak. „Mi azt szoktuk mondani, hogy a házasság akkor működik jól, ha egy héten egy estét, egy hónapban egy hétvégét és egy évben egy hetet magukban tudnak tölteni. A Házasság hete éppen erre jó, hogy ha nem is egy teljes hetet, de néhány estét magukra, illetve a házasságukra szánjanak” – hangsúlyozta Kertész Tibor.
Hozzátette, az eseményt nemcsak házasságban élőknek, hanem olyan jegyespároknak is ajánlják, akik mélyíteni szeretnék kapcsolatukat, ugyanakkor
„Aki úgy érzi, hogy kicsit alakítaná, kiszellőztetné, tisztába tenné, megújítaná a házasságát, azt szeretettel várjuk” – összegzett a szervező.
Az esemény teljes programja a Boldog Özséb Plébánia Facebook-oldalán tanulmányozható.
Mi a Házasság hete?
A Házasság hete mozgalom az Egyesült Királyságból indult el 1997-ben, Szent Bálint napjának környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Az esemény fő célkitűzése, hogy újszerű és kreatív módon ismertesse meg az emberekkel azokat a hagyományos értékeket és bibliai alapelveket, amelyeknek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságokat. A Házasság hetét mára négy kontinens 21 országában ünneplik, a Gyulafehérvári Főegyházmegyében 2012 óta szervezik meg az ehhez kapcsolódó programokat.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!