
Fotó: Tofán Levente
Közös problémáikról egyeztettek Kézdivásárhelyen a hét végén a székelyföldi magyar városok polgármesterei.
2018. november 25., 22:552018. november 25., 22:55
A polgármesterek találkozója Székelyudvarhely polgármesterének, Gálfi Árpádnak javaslatára indult el a 2016-os választások után, azóta negyedévente mindig más városban tartják a találkozót. A kötetlen beszélgetések egyébként nem sajtónyilvánosak.
Fotó: Tofán Levente
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere házigazdaként elmondta: fontosnak tartja ezeket az összejöveteleket, mert a problémák a legtöbb esetben közösek, a dilemmák is hasonlóak, és
Kádár Magor
Fotó: Tofán Levente
A találkozón Kádár Magor, egyetemi docens, kommunikációs szakember a városmárkázás fontosságáról beszélt, kiemelve: a városvezetőknek oda kell figyelniük arra, hogy mit mondanak el és mit akarnak elmondani városukról, hiszen ez nagyban meghatározza megítélésüket. „Az nagyon jó, ha a városmárkázás folyamatának kezdetekor az adott városnak már van egy erős szimbóluma, ami köré építhetjük a városbrandet. Kézdivásárhely esetében egyértelműen Gábor Áronra és az udvarterekre helyeztük a hangsúlyt” – mondta a szakember a téma kapcsán.
Gyerkó László
Fotó: Tofán Levente
Gyerkó László, a Versenytanács elnökségi tagja a találkozón rámutatott: használható dokumentációval szolgál a székelyföldi polgármestereknek, amelyből kiderül, hogy hogyan kell összeállítani egy Versenytanácsnak szánt iratcsomót, illetve milyen kérdésekben tud segítségükre lenni a Versenytanács.
Fotó: Tofán Levente
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
szóljon hozzá!