
Igazgatói iroda. Továbbra is kevesen pályáztak a meghirdetett iskolavezetői tisztségekre
Fotó: Boda L. Gergely
Mindössze 44-en jelentkeztek a megpályázható 95 iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségre Hargita megyében. Az igazgatói versenyvizsga nyári szessziója hétfőn kezdődik és a hónap végéig tart.
2017. július 13., 11:492017. július 13., 11:49
Az e hónapban tartandó iskolavezetői megmérettetés a tavaly őszi versenyvizsga után szabadon maradt – jelenleg ideiglenes mandátumokkal betöltött – igazgatói és aligazgatói állásokat hivatott hosszabb időre lefedni. Azonban, ahogy a legutóbbi versenyvizsgára, most is
Hargita megyében 95 iskolavezetői állást hirdettek meg a versenyvizsga nyári szessziójában, amelyből 50 igazgatói és 45 aligazgatói. Az iskolaigazgatói tisztségekre 29-en, az aligazgatóira pedig 17-en jelentkeztek. Ez azonban csak 44 személyt jelent, mivel néhány állásra többen is benyújtották az iratkozási dokumentumaikat – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesétől. A szakember kiemelte, a kevés pályázó ellenére egyetlen meghirdetett poszt sem marad betöltetlenül, mivel
Mindaddig, amíg az oktatási minisztérium nem hirdet újabb versenyvizsgát.
A tanfelügyelő szerint a kevés jelentkező azzal is magyarázható, hogy sok pedagógus nem felel meg a versenyvizsgára való jelentkezéshez szükséges feltételeknek. Ugyanis a végleges tanügyi állás mellet további kritérium, hogy a pályázó tagja legyen az úgynevezett országos iskolamenedzseri testületnek. E testületnek az a pedagógus lehet tagja, aki valamilyen vezetői beosztást töltene be a tanügyben. Azonban – jegyezte meg Bartolf –, az iskolaigazgatói versenyvizsgával párhuzamosan zajlik egy másik megmérettetés, amely tulajdonképpen az országos iskolamenedzseri testületbe való felvételit jelenti. Ezt az oktatási tárca szervezi a megyei tanfelügyelőségeken keresztül. Erre pedig 91 pedagógus jelentkezett Hargita megyéből.
A versenyvizsga nyári szesszióját július 17. és 31. között tartják. A megyei tanfelügyelőségek honlapján elérhető módszertan szerint a tavaly őszi megmérettetéshez hasonlóan a vizsga idén is egy interjúból és egy írásbeli próbából áll, illetve szigorú szempontok szerint fogják kiértékelni a pályázók önéletrajzát. Az írásbelit hétfőn, július 17-én tartják, az interjúkra pedig 19. és 31. között kerül sor, ebben az időszakban nézik át az önéletrajzokat is. Az írásbeli szakasz az érettségihez hasonló körülmények között zajlik, azaz video- és hangfelvételeket is készítenek a megmérettetésről, a szóbeliken pedig egyebek mellett felmérik, hogy a jelölteknek milyen terveik vannak az iskola fejlesztésével kapcsolatban a következő négy évre, ennyi időre nyernek ugyanis kinevezést a sikeres pályázók. A végleges eredményeket augusztus 2-án függesztik ki.
A tavalyi versenyvizsgáról
Tavaly ősszel nyolcéves kihagyás után első alkalommal szerveztek iskolaigazgatói versenyvizsgát. A megmérettetés „papíron” jól nézett ki, a Cioloş-kormány célkitűzése ugyanis az volt, hogy a tanintézetek élére szakmai szempontok szerint kiválasztott pedagógusok kerüljenek, a gyakorlatban viszont meglehetősen balul sült el a vizsga. Például számos iskola élére nem pályázott senki, mert aki szóba jöhetett, nem felelt meg a feltételeknek, és nem maradt elég idő a hiányosságok pótlására. Olyan helyszín is volt, ahol egyetlen vizsgázó sem szerzett átmenő jegyet. A Cioloş-kabinet azonban ragaszkodott ahhoz, hogy egyetlen iskolát se vezessen olyan személy, aki nem vizsgázott, illetve sikertelenül pályázott. Időközben azonban kormányváltás történt, Pavel Năstase új oktatási miniszter pedig módosította a versenyvizsga módszertanát, így ideiglenesen, a következő megmérettetésig a korábban kizárt pedagógusokat is ki lehetett nevezni igazgatónak és aligazgatónak. Azóta újabb kormányváltás történt, a tanügyminiszteri megbízatást jelenleg Liviu-Marian Pop látja el.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!