
Fotó: Kristó Róbert
A páciensek 2010-ben 106 panaszt nyújtottak be a Romániai Orvosi Kamarához az őket kezelő szakorvosok ellen. A kamara Legfelsőbb Fegyelmi Bizottsága összesen 154 orvos ellen indított vizsgálatot.
2011. augusztus 22., 14:362011. augusztus 22., 14:36
2011. augusztus 22., 16:262011. augusztus 22., 16:26
2008-ban 171, 2009-ben 153 orvost gyanúsítottak azzal a volt pácienseik, hogy műhibát vétettek, vagy nem a szabályok szerint jártak el egy adott helyzetben. Míg három évvel ezelőtt 51-en kaptak valamilyen büntetést, addig 2009-ben 47-en. 2008-ban két esetben függesztették fel az orvosok működési engedélyét (3, illetve 6 hónapra), 2009-ben hat esetben (öt orvos 6 hónapig, egy nyolc hónapig nem gyógyíthatott).
Tavaly legtöbben a sebészekre (33), a nőgyógyászokra (18), a sürgősségi osztályon dolgozó orvosokra (11), az intenzív osztályon tevékenykedő egészségügyi szakemberekre, családorvosokra, valamint kardiológusokra (9–9) panaszkodtak.
A fegyelmi bizottság 19 szakembert megrovásban, 13-at figyelmeztetésben részesített, hármat elmarasztalt. Két sürgősségi osztályon dolgozó orvosnak felfüggesztették az engedélyét: egyikét hat hónapra, míg a másikét egy évre. Mindkettejüket szaktanfolyam elvégzésére kötelezték. Mindössze egy orvost bírságoltak meg, egy páciens visszavonta a panaszát. A bizottság összesen 112 esetben hozott valamilyen elmarasztaló ítéletet. Ezek között is a sebészek állnak az első helyen, őket követik a nőgyógyászok és a sürgősségi osztályokon tevékenykedő orvosok.
A leggyakoribb okok, amiért a betegek panaszt tettek: az orvosok (főként a sebészek) nem kérték ki a páciens beleegyezését egy-egy beavatkozás előtt, hiányosan állították össze az iratcsomókat, hatáskörtúllépés.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!