
Fotó: Both Ildikó
Kevesebb adó gyűlt be idén a válság miatt – mondta a Kovászna megyei közpénzügyi vezérigazgatóság ügyvezetője, Bálint Béla, aki részt vett a prefektus heti sajtóértekezletén. Az utóbbi három évben megduplázódtak a nehezen behajtható adósságok, és ez a tendencia tovább növekedhet a szakember szerint.
2010. november 09., 10:322010. november 09., 10:32
2010. november 09., 11:552010. november 09., 11:55
Fotó: Both Ildikó
Az általános összesített költségvetés bevétele tíz százalékkal csökkent – jelentette be Bálint Béla, a Kovászna megyei közpénzügyi vezérigazgatóság ügyvezetője. Ez annak tulajdonítható, hogy az állami alkalmazottak fizetése 25 százalékkal csökkent, márpedig a közszféra adói az összbevétel 31 százalékát teszik ki – magyarázta az igazgató. Míg tavaly átlagosan 55 millió lej adó gyűlt be havonta, ez a szám jelenleg 50 millió lej körül mozog. Ezt nagyban befolyásolja az, hogy a közepes és nagy adófizetőket Bukarestben regisztrálják, így ezek adóikat is oda fizetik – mondta Bálint Béla.
Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az utóbbi három esztendőben megduplázódtak a nehezen behajtható adósságok, bár ezek még mindig elfogadható szinten vannak: körülbelül egy hónapi bevétellel, azaz 50 millió lejjel egyenlők. Egyébként a Kovászna megyei közpénzügyi vezérigazgatóságnak 380 emberrel kellene dolgoznia, jelenleg 40 állás betöltetlen, ám ezeket zárolták, nem lehet senkit sem alkalmazni. Ugyanakkor az alkalmazottak mintegy fele 600 lej körüli havi bérért dolgozik – mondta Bálint.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
szóljon hozzá!