
Fotó: Erdély Bálint Előd
Új játszóteret nyitottak meg Székelyudvarhelyen, amelyet gumiszőnyeggel és több korosztálynak alkalmas sporteszközökkel szereltek fel.
2021. július 20., 15:252021. július 20., 15:25
A Megújulnak játszótereink nevű program részeként tíz játszóteret újítottak már fel Székelyudvarhelyen, közülük ez a második sportjátszótér – jelezte a létesítmény hivatalos átadásán Gálfi Árpád polgármester. Pingpongasztal, teqballasztal és kosárlabdapalánk is helyet kapott a játszótéren, amely így sportpályaként is működik. A hely adottságai viszont lehetővé tették, hogy a kisebb gyerekeknek kötélmászkálót, forgót, hintát is felszereljenek, így megfelelő mozgási lehetőséget biztosít a környéken élő sportkedvelő fiatalok és gyermekek számára is – mondta a városvezető.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A gyerekek már a hétvégén birtokba vehették az új játszóteret, a hivatalos átadást viszont kedden tartották. A fejlesztés összköltsége 130 ezer lej volt, tudtuk meg Albert Sándor városmenedzsertől. A program keretében következik a Köztársaság lakótelepi játszótér felújítása, amelyre megvan a költségvetési keret, és remélhetőleg még az év folyamán elkészül – mondta a városmenedzser.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.
Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei a hantavírus-fertőzés hétfői bukaresti megerősítése után közölték, hogy a szerológiai vizsgálatok szerint régebbi, krónikussá vált fertőzésről van szó.
A sokéves átlagnak megfelelő, ugyanakkor változékony időjárás várható május második felében, csapadékra szinten naponta számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat május 18–31. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Az idei év első négy hónapjában 737 682 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.
szóljon hozzá!