Hirdetés
Hirdetés

Két magyarországi után moldovai testvértelepülése lett Balánbányának

Iojiban Gheorghe, Balánbánya polgármestere üdvözli a jelenlévőket •  Fotó: Pinti Attila

Iojiban Gheorghe, Balánbánya polgármestere üdvözli a jelenlévőket

Fotó: Pinti Attila

Testvértelepülési szerződést kötött Balánbánya és a moldovai Fârlădeni, a két település képviselői tegnap az egykori bányaváros művelődési házában írták alá az erre vonatkozó megállapodást.

Iszlai Katalin

2018. március 27., 20:382018. március 27., 20:38

Az ünnepélyes eseményt a két ország himnuszának meghallgatásával nyitották meg, ezt követően két ortodox pap adta áldását a jelenlévőkre és a kezdeményezésre, majd a polgármesterek köszöntötték a résztvevőket.

Hirdetés

Iojiban Gheorghe polgármester házigazdaként kiemelte, mandátuma kezdetétől azon dolgozik, hogy Balánbánya „példavárossá” váljon a jó etnikai kapcsolattartás terén. Mindezt oly módon, hogy országos és akár nemzetközi szinten is valós képet ismertessenek az ott élő emberekről, értékeikről, valamint az emberek közötti megértésről és a kölcsönös tiszteletről – vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül. A polgármester szerint tavaly Balánbánya „láthatóbbá vált Hargita megye térképén”, hiszen úgy érzi, végre aktív része lett a város a felcsíki térségnek.

Idézet
Sikerült ezt bizonyítanunk többek között azzal, hogy Erasmus-pályázatok által 1400 fiatalt hoztunk Balánbányára Európa különböző részeiről, továbbá interetnikus, sport- és nevelési táborokat bonyolítottunk le. Azonban még sok teendőnk van

– húzta alá a polgármester. Hozzátette, a keddi esemény által ismét nyitottságukat szerették volna megerősíteni, ezért döntöttek úgy, hogy a két magyarországi testvértelepülésük, Kőbánya (Budapest X. kerülete) és Vál község mellett ezúttal egy moldovai településsel kötnek testvérkapcsolati megállapodást.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Mint kiderült, a Fârlădeni község négyfős küldöttsége hétfőn érkezett Balánbányára azzal a céllal, hogy ünnepélyesen aláírhassák a két település között tavaly kezdeményezett megállapodást. A polgármester hangsúlyozta, lélekben már évek óta testvéri kapcsolatot ápol a két település, pontosabban azóta, mióta Balánbányára költözött egy fârlădeni-i születésű orvos, és általa sikerült közelebb kerülniük a határon túli községhez.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ennek részleteiről beszélt a továbbiakban Ion Gangan, Fârlădeni polgármestere is. Elmondása szerint az említett orvos tavaly vetette fel neki a testvérkapcsolati megállapodás ötletét szülőfaluja és Balánbánya között. Tetszett neki az ötlet, és rövidesen tárgyaltak is erről a balánbányai polgármesterrel, ezt követően pedig meglátogatták egymást: először ők utaztak a bányavárosba, majd a balánbányai küldöttség látogatott el a moldovai községbe. A többéves együttműködést és barátságot végül kedden tették hivatalossá a testvértelepülési együttműködés aláírásával.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés